Ötvenmillió forintnyi bírságot szabtak ki a fogyasztóvédők a márciusban kezdődött húsvéti ellenőrzéseken: 378 üzletben vizsgálták a húsokat és az édességeket. Bács-Kiskun megyében százszázalékos volt a kifogásolási arány.

Megtévesztő sonka, torma, csokinyuszi, túlszámlázás, lejárt szavatosság, összetevőkről egy sor se… – iyen eredményre jutottak a fogyasztóvédők. Volt, ahol a kötözött sonkán csak dekorációs elem volt a háló. A legtöbb kifogásolható terméket Bács-Kiskun megyében találták az ellenőrök: ott százszázalékos volt az arány. A legmegbízhatóbb kereskedőket Csongrád megyében találták az ellenőrök.

Kathi Attila az Országos Fogyasztóvédelmi Felügyelet szóvivője elmondta: “Sajnos az tapasztalható, hogy a szezonális, édesipari termékek között az idén tapasztalt, közel 70 százalékos arány javulást nem nagyon mutat. Sajnos továbbra is jelen vannak azok a problémák, amelyek az előző években is: a jelölési hiányosság, amiért a gyártó a felelős, illetőleg a lejárati idő utáni értékesítés, amely a kereskedőnek a felelőssége.”

Az áruk eredetvizsgálatát segítő bizonylatokat a legtöbb helyen megtalálták, az árakat is szinte mindenhol feltüntették, bár a nagyobb üzletláncokban ennek az ellenkezőjére is volt példa. A fogyasztóvédők arra kérnek mindenkit, alaposan nézzek meg, mit vásárol. Ám ha mégis kifogásolható árut kapott, vigye vissza az üzletbe.