Az Európai Bizottság egységes európai büntetőtörvényt vezetne be a hamisítók ellen, amely az első büntetőjogi szankciókat tartalmazó irányelv lenne.

A tervezetről Franco Frattini bel- és igazságügyi biztos kifejtette: az irányelvtervezet első alkalommal tartalmaz büntetőjogi szankciókat – beleértve a szabadságvesztést is. A direktíva célja, hogy közelítse a nemzeti büntetőtörvényeket és hatékonyabbá tegye az együttműködést a hamisítás elleni harcban. Frattini szerint csak egy kötelező érvényű és büntetést is tartalmazó szabályozás állíthatja meg a kalózkodást és a hamisítást.

Az irányelvtervezet szerint minimum négy év börtön és háromszázezer eurós bírság járna azért, ha a hamisított termék emberek egészségét vagy biztonságát súlyosan veszélyezteti vagy ha bűnszövetkezet keretében vétettek a szellemi tulajdon ellen. A javaslat értelmében a jövőben minden szellemi tulajdon ellen elkövetett vétséget, így az illegális zeneletöltést is büntetőjogi eszközökkel szankcionálnák.

Az Európai Bizottság által készített statisztikák szerint a hamisított termékek száma 1998 és 2004 között majdnem ezerszeresére emelkedett. Ezek között is kiemelkedő helyet foglalnak el az egészséget veszélyeztető hamisított termékek, gyógyszerek, élelmiszerek, italok, és az alkohol, amelyek 200 százalékos emelkedést értek el. A hamisított termékek skálája ráadásul egyre szélesebb, a gyermekjátékoktól a sportszerekig, de találtak már hamis Ferrarit is.

Brüsszel még tavaly bejelentette, hogy szeretné meghatározni a büntetési tételeket azoknál a büntetőügyeknél, amelyekben az elkövető korrupcióval, emberkereskedelemmel, csempészéssel, valamint euró hamisítással vádolható.

A Bizottság hatáskörének kiterjesztése egy szeptember 13-ai bírósági döntés nyomán lehetséges. A bírósági döntés az EU környezetvédelmi szabályozásának megsértésére vonatkozott, ám az Európai Bíróság kimondta, a Bizottságnak joga van felszólítani a tagállamokat, hogy vonják bűnvádi eljárás alá az EU jogszabályait megsértőket azokon a területeken, ahol a közösségi jog elsőbbséget élvez.