Május 16-ára, keddre hívta össze a parlament alakuló ülését a köztársasági elnök. Ezt maga Sólyom László jelentette be, miután délelőtt egyeztetett a leendő parlamenti pártok elnökeivel a Sándor-palotában.

A tárgyaláson az MSZP-t Hiller István, a Fideszt Orbán Viktor, a KDNP-t Semjén Zsolt, az SZDSZ-t Kuncze Gábor, az MDF-et pedig Dávid Ibolya képviselte. A megbeszélésen ott volt az Országgyűlés főtitkára, Soltész István is. A törvény szerint az új Országgyűlésnek a választások második fordulóját követő egy hónapon belül kell megalakulnia, vagyis május 23-ig.

Elsőként Hiller István, az MSZP elnöke érkezett a Sándor Palotához, majd őt követte Dávid Ibolya az MDF, Kuncze Gábor az SZDSZ, Semjén Zsolt a KDNP, végül pedig Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.

Az államfő a szokásos protokoll szerint a tükörteremben fogadta az egyeztetés résztvevőit, majd a megbeszélések zárt ajtók mögött folytatódtak. Az eredeti terveknek megfelelően a tanácskozáson az új országgyűlés megalakulásának időpontjáról és a technikai jellegű kérdésekről egyeztettek. Sólyom László mintegy fél órányi tárgyalás után állt a kamerák elé.

“Az új Országgyűlés alakuló ülését május 16-án, keddre hívom össze. Ez technikailag is lehetséges és összhangban van azzal a céllal, hogy minél hamarább legyen az országnak új Országgyűlése, következésképpen minél hamarább legyen új kormánya is. Ezzel kapcsolatban még bejelentem, minthogy a pártok elnökeivel is közöltem, hogy még ezen a héten megkezdem a tárgyalásokat a pártelnökökkel, illetve minisztelenök-jelöltekkel arról, hogy kit fogok javasolni az országgyűlésnek miniszterelnöknek.”

A pártelnökök szinte egyszerre távoztak a Sándor-palotából. Hiller István stábunknak nem kívánta kommentálni az államfői bejelentést.

A távirati irodának Hiller István úgy fogalmazott: az MSZP kész koalícióra lépni az SZDSZ-szel, illetve a szocialista pártelnök jelezte az államfőnek, hogy az első adandó alkalommal kérje fe Gyurcsány Ferencet kormányának megalakítására.

Orbán Viktor Semjén Zsolttal együtt lépett ki a kapun. A Fidesz elnöke érdemi megjegyzést nem fűzött a 16-ai dátumhoz.

Kuncze Gábor és Dávid Ibolya is azt közölte, hogy a parlament alakuló ülésének időpontjába a kecskeméti 2. számú választókörzetben megismétlésre kerülő második fordulós szavazás esetleg bezavarhat. Jelenleg azonban mindenketten úgy ítélték meg, hogy ezzel együtt május 16-án összeülhet az Országgyűlés.

Kolláth György alkotmányjogász szerint nincs akadálya az Országgyűlés megalakulásának, mert nincs olyan szabály, hogy csak 386 képviselő kezdhet, és olyan sincs, hogy csak 386 képviselő folytathatja a munkát a parlamentben. A jogász ezzel a kecskeméti újraszavazásra utalt, amely szerinte érdemben nem befolyásolhatja az Országgyűlés május 16-ára összehívott alakuló ülését. Ha május 7-én megismétlik a szavazást, akkor az alakuló ülésre ez a mandátum is betölthető – vélte Kolláth György.