Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a Békés Megyei Bíróság döntését, így jogerősen 3 év börtönbüntetést kapott az eleki K.T., akit életveszélyt okozó testi sértéssel és garázdasággal vádoltak meg.

K.T. vádlott 2005. augusztus 10-én egy eleki sörözőben szórakozott ismerősével. A sörözőben tartózkodott még két német állampolgár, H. C. U. S. és G. O. K. H., akik szintén szeszes italt fogyasztottak. Este 11 órára – amikor az alkalmazott zárórát rendelt el – a vádlott leittasodott, mint ahogy a két német sértett is. Mivel a németek nem akartak még távozni a sörözőből, összetűzésbe kerültek a vádlottal. A vitának verekedés lett a vége: a vádlott az egyik németet olyan súlyosan bántalmazta, hogy az eszméletét veszítette, s közvetlen életveszélyes állapotba került, életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A vádlott a másik német vendéget is megverte, aki 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A verést követően a vádlott ismerőse segítségével a sértetteket kihúzta az utcára, majd áthúzták őket az utca túloldalára, s ott a németeket magukra hagyták. A történteknek tanúja volt egy házaspár. Õket a vádlott megfenyegette, illetve azt mondta nekik, hogy a két német egymással verekedett össze. A rendőrséget és mentőket a házaspár férfi tagja értesítette.

Az eljárás során életveszélyt okozó testi sértés bűntettében és garázdaság vétségében találta bűnösnek a Békés Megyei Bíróság 2006. január 30-án K.T. (1973 – eleki lakos) vádlottat, s ezért őt 3 évi börtönbüntetésre ítélte, és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ellen a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan az ítélet enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést.