Elérkezett a határidő, amikor az érintett cégeknek elektronikusan kell adóbevallásaikat az Ügyfélkapun keresztül elküldeniük. Az elektronikus aláírásról, hitelesítésről és e-ügyintézés helyzetéről beszélgetett az Elektronikuskormányzat-Központ főigazgató-helyettese és a Magyar Elektronikus Aláírási Szövetség alelnöke az Echo TV-ben.

“Megfelelően működik az elektronikus bevallási rendszer” – közölte május 11-én sajtótájékoztatóján Vámosi-Nagy Szabolcs, az Apeh elnökhelyettese és Baja Ferenc, az Elektronikuskormányzat-központ (EKK) vezetője.

Az elmúlt hetekben folyamatos volt az bizonytalanság, hogy megfelelően fog-e működni immár az Apeh helyett az Ügyfélkapun működő elektronikus adóbevallási rendszer. Az érintett hatóság és az EKK némi üzemszünet és karbantartás után azt közölte, hogy minden fennakadás és vélt lassúság ellenére a rendszer fogadni tudja a bevallásokat, a kötelezettségüket nem teljesítők pedig komoly szankciókra számíthatnak.

Dedinszky Ferenc szerint az átállás abból a kormányzati megfontolásból adódott, hogy minden, elektronikusan intézhető ügyet az erre a célre létrehozott, a magyarorszag.hu Kormányzati Portálon működő Ügyfélkapura kellett terelni. Korábban a nagyobb cégek az Apeh által kiépített rendszeren keresztül vallották be adó-, és járulékfizetési kötelezettségeiket. Az átállást módjával nem ért egyet Rózsahegyi Zsolt, aki szerint kár volt átterelni egy jól működő rendszerről az adózókat és olyan helyre, ahol nincs már szükség az Apeh által megrendelt és legyártott elektronikus aláírásra sem, hiszen egy szimpla jelszóval lehet az Ügyfélkapun ma már bejelentkezni.

Rózsahegyi Zsolt szerint nem az e-aláírás vagy a jelszó a kérdéses, hanem a folyamtok elektronizáltsága, ami a változatlanság védelmét asszimetrikus technológia segítségével biztosítja.
Bővebben