Kofi Annan ENSZ főtitkár Tanácsadó Testületet hozott létre az internet jövőjéről folytatandó globális párbeszéd kereteinek és tartalmának meghatározására. A csoport 20 kormányzati tagját – köztük Kovács Kálmán informatikai és hírközlési minisztert – a világ különböző részeinek vezető szakemberei közül választotta ki a főtitkár.

A nemzetközi Tanácsadói Testület célja az internet zavartalan fejlődésének biztosítása és az általa kínált lehetőségek kihasználása révén a digitális szakadék valamennyi dimenziójának csökkentése, majd felszámolása. Az ENSZ Információs Társadalom Csúcstalálkozójának (WSIS) 2005. novemberi döntésével összhangban, a Tanácsadó Testület javaslatai által meghatározandó módon, az idei év végén létrejön az ún. “Internet Governance Forum”, amely valamennyi érdekelt, így a kormányzat, valamint a civil- és üzleti szféra képviselőinek részvételével dolgoz majd ki javaslatokat az internet jövőjével kapcsolatban. Magyarország 2003 óta a folyamat alelnökeként aktív résztvevője a WSIS üléseinek, melynek eredményképp most a nemzetközi Tanácsadói Testületbe is tagságot nyert.

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter az internet irányításáról folytatott nemzetközi párbeszéd aktív résztvevőjeként, 2005. november 25-én nemzeti szinten életre hívta a civil, piaci és kormányzati szereplők konzultációs platformját, az Internet Jövője Fórumot, mely a nemzetközi szinten képviselendő egységes hazai álláspont kialakítását tűzte ki céljául. Ennek érdekében a résztvevők 2005. december 8-án közös – Kofi Annan ENSZ főtitkárnak is eljuttatott – nyilatkozatot fogadtak el, melyet eddig 49 hazai szervezet írt alá.