A Békés Megyei Főügyészség az elmúlt hónapban nyújtotta be a vádiratát a Békés Megyei Bírósághoz P. Tamás ellen, akit a főügyészség 2 rendbeli vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntettével vádol.

A vádirat lényege szerint P. Tamás vádlott az APEH Békés Megyei Igazgatóság Végrehajtási Osztályán adóvégrehajtóként dolgozott. A vádlott munkakörébe a köztartozások behajtása tartozott, az adóellenőrzési eljárásokkal kapcsolatos feladata ugyanakkor nem volt.

P. Tamás vádlott 2005. július végén felkeresett egy békéscsabai kiskereskedelemmel foglalkozó cég ügyvezetőjét, akivel közölte, hogy tudomása szerint az APEH átfogó adóellenőrzést tervez a kft-nél. Ennek igazolására egy erről szóló, APEH fejléccel és pecséttel ellátott, valótlan tartalmú fénymásolt iratot mutatott fel. P. Tamás azt állította, hogy az ismerősének juttatott anyagi ellenszolgáltatás fejében a kft-t az ellenőrzésre kerülő cégek listájáról töröltetni tudja. A vádlott mindezért 100.000 Ft-ot és egy pólót kért. A cég vezetője a kéréstől elzárkózott, azonban pár nappal később a vádlott megismételt – és 50.000 Ft-ra mérsékelt – ajánlatát végül elfogadta, és ezen összeget a befolyásolás érdekében átadta.

2005. szeptemberében egy másik békéscsabai kereskedelmi cégnél járt el hasonló módon a vádlott. Itt a “szolgáltatásáért” – annak elintézéséért, hogy a cég az átfogó adóellenőrzést elkerülje – 100.000 Ft-ot és egy nagykereskedelmi áron vásárolható műszaki cikket kért. A pénz átadásakor, 2005. szeptember 13-án azonban a vádlottat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói tetten érték, őrizetbe vették és a 100.000 Ft-ot tartalmazó borítékot lefoglalták.

P. Tamás 2006. február 6. napjáig előzetes letartóztatásban volt, azóta szabadlábon védekezik.