Azt kéri a bíróságtól a K&H-per másodrendű vádlottjának, Kerék Csabának ügyvédje, hogy a bíróság hagyja figyelmen kívül Kulcsár Attila videón tett vallomását.

Azt kéri a bíróságtól a K&H-per másodrendű vádlottjának, Kerék Csabának ügyvédje, hogy a bíróság hagyja figyelmen kívül Kulcsár Attila videón tett vallomását, illetve annak jegyzőkönyvi kivonatát. Ruttner György ugyanis a jegyzőkönyvben olyan mondatok is szerepeltek, amelyek nem hangzottak el. Ugyankkor a bróker fontos megállapításai, kételyei, vonakodásai nem kerültek be.

Az ügyvéd azt mondta, hogy munkatársaival a hét végén percről percre elemezték a több mint kétórás felvételen látottakat, összevetve a kihallgatásról készült jegyzőkönyv szövegével. A beadvány szerint Ihász Sándor a kihallgatást vezető ügyész egy alkalommal jól hallhatóan mondja a mellette ülő ügyész kollégájának: “Diktáld nyugodtan, ő mondja!”. A jegyzőkönyv szerint valóban diktáltak, de úgy, hogy Kulcsár nem mondott semmit.

Ruttner korábban is jelezte kifogásait az ominózus jegyzőkönyv ellen, mivel védencére nézve számos terhelő állítást tartalmaz.
Okirathamisítás gyanújával feljelentést is tett, amit elutasítottak.

Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője lapunknak azt mondta, hogy több belső, s nyomozói vizsgálat is indult már a kihallgatás ügyében. A dokumentumokat megtekintve valamennyi megállapította, hogy jogszerű és szakszerű kihallgatás történt.