A Bizottság utóbbi időben kiadott nyilatkozatai nyugtalanítják az alkotók és az előadóművészek európai szervezeteit, akik attól félnek, hogy a szerzői jogok védelmére kifejlesztett ún. DRM alkalmazások legalizálása visszaszorítja a magáncélra készített másolatokat és ezáltal csökkennek az érintettek ún. üres kazetta jogdíjból származó bevételei.

A huszonegy országban jelen lévő 27 szervezetet tömörítő Aepo-Artis ernyőszervezet, továbbá a színművészek és a zenészek nemzetközi szervezetei egy közös nyilatkozatban igyekeznek felhívni a közvélemény és a döntéshozók figyelmét a DRM alkalmazások és az üres kazetta jogdíjak közötti összefüggésre.

Az európai országok nagy többségében érvényes rendszer alapján az üres CD-k, DVD-k és zenehallgatásra alkalmas más eszközök eladása révén elért bevételekből a művészek jogkezelő szervei is részesülnek, mintegy a magáncélú másolatok készítése miatt keletkező bevételkiesés ellentételezéseképpen. A nyilatkozat kiemeli azonban, hogy a Bizottság a közelmúltban hangot adott olyan elképzeléseknek, amelyek a DRM alkalmazások terjesztése révén az egész jelenlegi rendszer átalakítását foglalják magukban.

A jelenlegi rendszeren végrehajtott bármilyen változtatás többet ártana, mint használna – áll az érdekképviseleti szervek nyilatkozatában, amely kiemeli azt is, hogy legrosszabbul valószínűleg az előadóművészek járnak, hiszen jogdíjkezelő szervezeteik kimutatásai szerint az ő esetükben a bevételek mintegy 35 százaléka származik az ún. üres kazetta jogdíjból.

Franciaországban jelenleg zajlik annak a törvénynek a kidolgozása, mely szerzői és szomszédos jogokat az információs társadalom kihívásaira tekintettel szabályozza majd és – többek között – megtiltja a kiadványokon található DRM-ek feltörését, így lehetetlenné válik például a DVD-k másolása. Az Egyesült Államokban pedig a közelmúltban kapott nagy figyelmet a Sony-BMG által kifejlesztett DRM, melyet az ennek kapcsán kibontakozó jogvita eredményeként a multinacionális kiadóvállalat végül nem alkalmaz többé az általa megjelentetett CD-ken.