Egyetemi tandíjat vezetne be a kormány utólagos képzési hozzájárulás helyett. A munkaerőpiacon keveset érő végzettségek megszerzését a hallgatóknak kell majd finanszírozniuk, de egy keresett diplomát adó képzés akár ingyenes is lehet.

Immár biztos, hogy tandíjassá alakul 2007-től a felsőoktatás, a részletekről azonban ellentmondók az információk. A keresettebb diplomáért küzdők olcsóbban – egyes hírek szerint ingyen – megússzák, másoknak a képzési költségek nagy részét saját zsebből kell állniuk.

A jó eredményt elérő, illetve a nem annyira tehetős családból származó diákok kevesebb tandíjat fizetnek majd, mint társaik, sőt a költségtérítéses képzésre járó és jól tanuló hallgatók átkerülhetnének az államilag finanszírozott szakokra. Az átjárás “visszafelé” is működne majd. A pontos terveket ma jelenti be Hiller István oktatási és kulturális miniszter.

Minderről a koalíciós felek, információink szerint, élénk viták után állapodtak meg a hét végi balatonőszödi kormányülésen. A liberálisok által javasolt utólagos tandíj ötlete ezzel lekerült a napirendről. Információink szerint a kormányülésen a koalíciós felek megállapodtak az egyes szakképzések elkezdéséhez szükséges alapvizsga eltörléséről is.

Akár azonnali, akár utólagos tandíjat vezet majd be a kormányzat, a hallgatók a következő években nem kapnak extra szolgáltatást a pénzükért – ezt mondták legalábbis a megkérdezett felsőoktatási intézményvezetők.

“Semmiféle belső egyetemi mozgás, átalakítási terv nincs a tandíj miatt, már csak azért sem, mert hivatalosan eddig nem kaptunk minisztériumi tájékoztatást a kormányzati elképzelésekről” – mondta Klinghammer István, az ELTE rektora. Hasonlóképp nyilatkozott Mészáros Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora és Gáti József, a Budapesti Műszaki Főiskola főtitkára is.

Mivel tandíjat először a 2007 szeptemberében beiratkozó hallgatóknak kell fizetniük, a korábbinál nagyobb érdeklődés várható a jövő februárban induló keresztféléves képzésekre. A megkérdezett rektorok azt mondták, nem indítanak az eddiginél több ilyen képzést.
Minden bizonnyal bezárul egy másik kiskapu is az ingyenes felsőoktatást megcélzók előtt: a nyári pótfelvételi eljárásban meghirdetett helyek már tavaly is költségtérítésesek voltak, s vélhetően így lesz ez idén is.