Az EP az állítólagos CIA-fogolyszállításokkal és –börtönökkel foglalkozó ideiglenes parlamenti bizottság előzetes jelentéséről szavaz. A szöveg szerint az amerikai titkosszolgálatok törvénytelenségeket követtek el Európában. A jelentés a tagállamokat is bírálja.

„Az ideiglenes bizottság az elé terjesztett információk alapján arra a következtetésre jutott, hogy a CIA vagy más egyesült államokbeli titkosszolgálatok számos esetben közvetlenül felelősek voltak terrorcselekmények gyanúsítottjainak a tagállamok, valamint a csatlakozásra váró és tagjelölt országok területén történő törvénytelen őrizetbe vételében, eltávolításában, elhurcolásában, fogva tartásában és többek között európai állampolgárok vagy lakosok rendkívüli kiadatásában.” Ez áll a CIA-ügyet vizsgáló ideiglenes EP-bizottság előzetes jelentésében, amely most a plenáris ülés elé kerül.

A bizottságban 25-14-7 arányban elfogadott szöveg szerint „ezek a fellépések nem felelnek meg az ismert nemzetközi jogi elveknek és ellentétben állnak az emberi jogi alapelvekkel”.

Az jelentés „elítéli a rendkívüli kiadatás gyakorlatát, amelynek célja, hogy a gyanúsított személyeket ne vessék bírósági eljárás alá, hanem harmadik országoknak szolgáltassák ki őket azért, hogy az Egyesült Államok vagy helyi szervek ellenőrzése alatt álló létesítményekben kínzást is alkalmazva kihallgassák és fogva tartsák őket”.

Az ideiglenes bizottság szerint valószínűsíthető, hogy CIA fedővállalatokat használt annak érdekében, hogy kikerülje a polgári repülőgépekre vonatkozó chicagói egyezményben lefektetett jogi kötelezettségeket, lehetővé téve ezzel a terrorizmussal gyanúsítottak törvénytelen átadását a CIA-nak, az Egyesült Államoknak vagy egyéb – a kihallgatások során rendszerint kínzást alkalmazó – országoknak (többek között Egyiptomnak, Jordániának, Szíriának és Afganisztánnak).

A bizottság „az eddig összegyűjtött tanúvallomások és dokumentumok alapján valószínűtlennek tartja, hogy bizonyos európai kormányoknak ne lett volna tudomásuk az országaik területén megvalósított rendkívüli kiadatáshoz kapcsolódó cselekményekről”. A testület különösen azt tartja hihetetlennek, hogy a biztonsági és hírszerző szolgálatok tudta nélkül repkedhetett és szállhatott volna le több száz repülő a tagállamokban.

A jelentés többek között konkrét németországi, svédországi, olaszországi, boszniai, macedóniai és koszovói eseteket idéz, amelyek során az ideiglenes bizottság szerint törvénytelenül raboltak el, tartottak fogva, illetve szállítottak el embereket.

A jelentés felszólítja a tagállamokat és a tagjelölteket: tartsák tiszteletben a kínzás elleni ENSZ-egyezményt, különösen pedig azt a részt, amely szerint egyik állam sem köteles „kiutasítani, hazatoloncolni vagy kiadni valakit egy másik olyan államnak, ahol hitelt érdemlő információk alapján feltételezhető, hogy az illető személyt megkínozzák”.

Az előzetes jelentés egyelőre nem szól a feltételezett CIA-börtönökről. Az ideigelenes bizottság kéri viszont saját mandátumának meghosszabbítását. A következő időszakban vizsgálnák meg a képviselők, „vajon létezik-e bizonyíték arra, hogy titkos börtönök működnek egyes európai országokban, ahogy azt számos, újságírók és hiteles nem kormányzati szervek által vezetett vizsgálat során állították”.

A testület a guantánamói fogolytábor bezárása érdekében határozottabb fellépést kér a tagállamoktól.

A Giovanni Claudio Fava (szocialista, olasz) készített jelentéshez kisebbségi véleményt fűzött Jas Gawronski (néppárti, olasz). Szerinte a bizottság több esetben általánosított, feltételezésekre épített, fontos információkat hallgatott el. Gawronski azt írta, a testületben kisebbségben maradt képviselők úgy vélték: „a bizottság munkája során nem tárt fel fontos új tényeket és nem indokolt az a vészjósló következtetés, hogy számos esetben «rendkívüli kiadatásra» került sor”.