Bár a Barroso-bizottság egyik legfőbb célkitűzése a bürokrácia leépítése és az európai törvényalkotás egyszerűsítése, a testület eleddig ezen a téren meglehetősen csekély eredményt tud felmutatni.

A José Manuel Barroso vezette Bizottság másfél évvel ezelőtti hivatalba lépése óta a bürokrácia leépítése terén nincsenek igazán konkrét eredmények. A Financial Times Deutschland értesülései szerint az idei évre tervezett 54 egyszerűsítési kezdeményezésből az esztendő közepére csak ötöt zártak le. „Itt még rettentő sok munkát kell végezni” – ismerte el szerdán Johannes Laitenberger bizottsági szóvivő.

Éppen ezért Barroso azt tervezi, hogy a testület csütörtöki megbeszélésén határozottan felszólítja majd a biztosokat, hogy tegyenek lépéseket ezen a téren. „Egyértelműen meg fogja nekik mondani, hogy az érvényes közösségi jogszabályok egyszerűsítése számára ugyanolyan fontos, mint az új törvények megalkotása” – hangsúlyozta egy bizottsági forrás.

Ami a célokat illeti, a Barroso és Günter Verheugen ipari biztos még tavaly októberben határoztak úgy, hogy 2008-ig 222 EU-jogszabályt, és ezzel öszefüggésben több mint 1400 európai jogi aktust kell egyszerűsíteni. Sajtóhírek szerint Verheugen már a múlt héten közölte a biztosok egy kisebb csoportjával, hogy elfogadhatatlannak tartja az egyszerűsítési kezdeményezés lassú végrehajtását.

Bizottsági szakértők úgy becsülik, ha nagyobb fokozatra kapcsolnak, akkor év végéig az 54 egyszerűsítési kezdeményezésből 35-öt lezárhatnak.