A világ vezető hatalmai a vasárnapi szentpétervári G8 találkozón hitet tettek a „nyitott és átlátható” energiapiacok mellett, de az Európai Unió nem került közelebb azon céljához, hogy hozzáférést nyerjen Oroszország energiaszektorához.

A G8 vezetői nyilatkozatukban sürgették az alternatív energiaforrások – köztük a nukleáris energia – alkalmazását, mellyel kezelhetők az energiaszektorban jelen lévő olyan „komoly és egymással összefüggő kihívások”, mint az emelkedő olajárak és a korlátozott készletek.

„A piaci fundamentumoknak megfelelő árú, ugyanakkor hatékony, megbízható és környezetbarát energiaellátás biztosítása komoly kihívás az országaink és az egész emberiség számára egyaránt” – áll a G8 vezetők nyilatkozatában. Az energiaellátással kapcsolatos problémákra adott tisztességes és piaci alapú válaszok „elejét fogják venni az energiaforrásokat, a készleteket és szállítást érintő zavaroknak.”

Oroszország, aki idén először tölti be a G8 találkozó házigazdai tisztét, az energiabiztonságot helyezte a prioritások között az első helyre. Az ország az év elején diplomáciai pergőtűzbe került azt követően, hogy az ukrajnai gázszállítás leállítása utánpótlási zavarokat eredményezett Európában.

A nyilatkozatban a G8-ak célként tűzték ki a „szabadabb, átláthatóbb, hatékonyabb és versengőbb energiatermelői, -utánpótlási, -felhasználási és -szállítási piac kialakításának elősegítését”.

Oroszország egyetértett a G8 partnerekkel az energiapiacokra vonatkozó keretszabályozást lefektető Energia Charta elveinek érvényesítésében, amelynek moszkvai ratifikációját az Európai Unió hosszabb ideje szorgalmazza. Az orosz illetékesek ugyanakkor egyértelművé tették, hogy az elvek támogatása nem jelenti a Charta elfogadását, amely Oroszországot rákényszerítené gázvezetékrendszerének megnyitására az állami monopóliumot élvező Gazprom versenytársai előtt.

Az orosz energiaügyi miniszter, Viktor Kristensko szavai szerint a Gazpromnak a gázexport-infrastruktúra felett teljhatalmat biztosító orosz törvény teljes mértékben jogszerű és igazolt. „Nem látunk más utat arra, hogy csökkentsük az Oroszország által vállalt kockázatot” – mondta Kristenko, hozzátéve, hogy Moszkva „örömmel” ratifikálná a Chartát, ha az orosz energia-infrastruktúrához való hozzáférésért cserébe Európa valami hasonló nagyságrendű és értékű dolgot tudna ajánlani.

Egy európai tisztviselő ezt követően elismerte, hogy ez EU nem kapott semmilyen engedményt Oroszországtól. „Semmilyen érdemleges választ nem kaptunk az orosz féltől a piaci hozzáférés ügyében” – mondta a neve elhallgatását kérő illetékes. „Az igazi kérdés, hogy az elvek elfogadását követi-e azok érvényesítése”. Az illetékes úgy nyilatkozott: az EU nem optimista ezzel a kérdéssel kapcsolatban.

A G8 országok – Nagy-Britannia, Kanada, Franciaország, Olaszország, Németország, Japán, az USA és Oroszország – kiemelt fontosságúként kezelik a nukleáris energiát, amely a globális energiabiztonságot növelni szándékozó bármely stratégia fontos és szükséges eleme.

A nyilatkozat kitért ugyanakkor Németország nukleáris energiát érintő eltérő álláspontjára, amely szerint a nukleáris energia teljes kiiktatása lenne kívánatos. Németország szerint a nukleáris kapacitás növelése csak azon résztvevő államokra vonatkozik, amelyek erre irányuló tervekkel rendelkeznek.

A G8-ak szerint minden államnak joga van hozzáférni a nukleáris erőforrásokhoz, de csak abban az esetben, ha az állam kormányzata vállalja az atomfegyverek elterjedésének korlátozását.