Günter Verheugen ipari ügyekért felelős biztos szerint az Európai Bizottság tisztviselői, az Európai Parlament és a tagállamok is ellenzik az EU túlszabályozottságának enyhítését.

Verheugen és Barroso még 2005-ben indított kampányt a szükségtelen európai szabályozások visszavonására és a meglévők egyszerűsítésére. Verheugen szerint azonban a kezdeményezés egyelőre nem volt túl sikeres, annak ellenére, hogy a Bizottság 67 javaslatot vont vissza. A testület saját tisztviselői ugyanis nem támogatják a hatályban lévő szabályozások számának csökkentését.

Brüsszel ebben az évben 54 jogszabály egyszerűsítését tűzte ki célul, amelyek közül eddig mindössze ötöt sikerült racionalizálni.

A biztos szerint bár a biztosok megszavazták a kezdeményezést, ám az igazgatók (directors-general) hátráltatják a deregulációt. Verheugen javaslata szerint a tagállamoknak a német elnökség alatt el kellene kötelezniük magukat a szabályok csökkentése mellett. A biztos szerint az adminisztratív szabályok számának 25 százalékos csökkentése 75 milliárd eurót juttatna az európai gazdaságba.