A belga külügyminisztérium ujjlenyomatot kér azoktól az amerikai állampolgároktól, akik beutazó vízumért folyamodnak. Egy belga újság szerint a biztonsági intézkedést egyelőre csak próbaképpen vezették be, és csak azokra az amerikaiakra vonatkozik, akik tartósan akarnak Belgiumban élni.

Rajtuk kívül eddig csak a Kongóból és Maliból érkezőktől követelnek ujjlenyomatot a belga hatóságok. A rendelkezést az év végéig még húsz országra fogják kiterjeszteni, és később kötelezővé tehetik az összes nem Európai Uniós országra. Korábban több tagállam tiltakozott, amiért állampolgáraiktól ujjlenyomatot vettek az Egyesült Államok határain.