Az európai püspökök elismert gondolkodókból álló csoportot bíztak meg azzal, hogy állítsanak össze egy olyan, az európai közös értékeken alapuló jelentéstervezetet, amelynek alapján fel lehetne éleszteni az arról szóló vitát, hogy a kereszténység megemlítése szükséges-e az EU Alkotmányos Szerződés-tervezetében.

A „bölcs férfiak és nők csoportja” az első találkozóját szeptember 11-én, hétfőn tartotta az Európai Közösségek Püspöki Konferenciájának Bizottságának (COMECE) kezdeményezésére. A szakértői csoport az Európai Bizottság három korábbi tagját is a sorai között tudhatja Mario Monti, Franz Fischler és Loyola de Palacio személyében, de a csoport tagjai Jacques Santer és Pat Cox is, az Európai Bizottság és a Parlament korábbi elnökei is.

Egy volt belga nagykövet, Philippe de Schoutheete szerint – aki szintén a csoport tagja – a célkitűzésük az, hogy felhívják a közvélemény figyelmét az európai értékekre azokban az időkben, amikor az emberek teljes mértékben figyelmen kívül hagyják, vagy egyszerűen nem tudnak arról, hogy „az EU nem egyszerűen a közös piacból és a közös agrárpolitikából áll”. „Az Európai Uniós folyamat jól meghatározott értékekre épül, de az integráció évtizedei során erről többségében elfelejtkeztünk” – tette hozzá.

A COMECE szóvivője elmondta, hogy a kezdeményezéssel közvetlenül az Unió azon értékeinek és célkitűzéseinek befolyásolására törekszenek, amelyeket a tagállamok vezetői az EU 50. születésnapján, 2007. március 25-én terveznek elfogadni. A tagállamok születésnapi deklarációjától az Európa keresztény örökségéről szóló vita feléledését várják, amelyről nemrégen a német kancellár, Angela Merkel is említést tett, akinek érvelése szerint Istent bele kellene foglalni az új EU Alkotmányba. Az Alkotmányos Szerződés tervezetének jelenlegi szövegébe ez a COMECE erőteljes lobbizása ellenére sem került bele.