A Fővárosi Ítélőtábla 2006. szeptember 14-i, jogerős ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bírósági döntést, és Lukács András a Levegő Munkacsoport elnöke javára ítélt az Auchan Magyarország Kft. Által a környezetvédő ellen a cég jó hírnevének megsértése miatt indított perben. A mai tárgyaláson Lukács Andrást az EMLA Egyesület és a TASZ jogsegélyszolgálata képviselte.

Lukács András 2005 májusában “Az Auchan csodái” című írásában a multinacionális cég beruházásait és a hatóságokkal való kapcsolatát vizsgálta, s többek között a cég építési engedélyének kiadása körüli szabálytalanságokra hívta fel a figyelmet. Az Auchan beperelte a környezetvédőt a jó hírnév megsértése miatt. Az elsőfokú ítélet helyt adott a keresetnek, s elégtételként a jogsértés tényét elismerő nyilatkozatra, illetve 1 millió forintos nem-vagyoni kártérítésre kötelezte az alperest.

A ma lezajlott másodfokú tárgyaláson azonban az Ítélőtábla megváltoztatta a döntést, s a felperes keresetét jogerősen elutasította. A bíróság igazat adott az alperesi érvelésnek, miszerint a cikk nem tényeket közölt, hanem véleménynyilvánítást tartalmazott. Ebben az esetben azt kellett a bíróságnak megvizsgálnia, hogy a vélemény megalapozott volt-e, vagy esetleg bántóan megalázó. A bíróság rámutatott arra, hogy az Auchan szóvivője is elismerte, hogy történtek szabálytalanságok az engedélyezési eljárás során, továbbá, hogy az ügyészi vizsgálat is hasonló eredményekre jutott. Ennek következtében nem lehet azt mondani, hogy a vélemény nélkülözne minden megalapozottságot. Az állandósult bírói gyakorlat az Alkotmánybíróság jogértelmezését követve a vélemény értékét nem vizsgálja, amennyiben a megalapozottság kritériuma teljesül, hiszen a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy közérdekű ügyekben megszólaljon.

Megnyugtató, hogy az Ítélőtábla ezt a jogértelmezést követte, mert ellenkező esetben a nehezen bizonyítható, közhatalom és multinacionális összefonódásairól egyáltalán nem lehetne a nyilvánosság előtt megszólalni konkrét bizonyítékok nélkül.