Az Európai Parlament környezetvédelmi bizottsága támogatta azt az európai bizottsági javaslatot, amely szerint 2009-től az új autóknak az ún. euro 5-ös kibocsátási határértékeknek kell megfelelniük.

Az új szabályozás a 2005 januárja óta hatályos euro 4-es motoroknál is szigorúbb kibocsátási határértékeket állapít meg az új személygépkocsik számára. A 2500 kilogrammnál nehezebb, speciális igényeket kiszolgáló vagy 7-nél több személyt szállító járművek, valamint a könnyebb kereskedelmi járművek 2010-ig kapnak haladékot.

Az átmeneti időszak után a tagállamok 2010 januárjától (személygépkocsik) és 2012-tól (kereskedelmi járművek) nem engedélyezhetik a nem euro 5-ös motorral rendelkező új járművek forgalomba helyezését.

Az környezetvédelmi bizottság már most sürgeti az euro 6-os határértékek kidolgozását, amelyről az európai bizottsági javaslat nem tesz említést, és amelyet a képviselők 2014-2016 körül szeretnének bevezetni.