Az apró tárgyalóterem zsúfolásig megtelt tévésekkel és rohamsisakjukat szorongató rendőr kollégákkal. Példát statuált a katonai bíróság: 3 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte azt a fiatal rendőr főhadnagyot, aki részt vett a Magyar Televízió ostrománál.

„Tudtuk, hogy Pesten van valami” – indokolta a bíróságon Udvardi Ákos volt rendőrfőhadnagy, miért ült autóba és utazott fel Budapestre néhány barátjával szeptember 18-án este.
A 29 éves, őrizetbe vételéig a Dunakeszi rendőrkapitányságon dolgozó vádlottat – szavaival élve – „magával sodorták az események”, így került a Kossuth téri demonstrációról a Szabadság térre, ahol a randalírozókat erősítve a köztelevízió székházát védő rendőrök, köztük saját, dunakeszi kapitányságon dolgozó kollégái ellen támadt.

Ügyét a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa gyorsított eljárásban tárgyalta hétfőn. A kis tárgyalóterem zsúfolásig megtelt tévésekkel és rohamsisakjukat szorongató rendőr kollégákkal. A hallgatóság soraiban ült a vádlott fiatal élettársa, valamint édesapja is. Élettársát később tanúként is meghallgatta a bíróság, így a fiatal nő a tárgyalás megkezdése után elhagyta a termet, s a több órás tárgyalás végén, tanúként tért vissza.
A katonai ügyész négy rendbeli szolgálati közeg elleni súlyos testi sértéssel járó erőszak kísérletével, valamint garázdasággal vádolta a fiatal rendőrt, azaz már csak ex-rendőrt, miután szeptember 20-ai őrizetbe vételét követően azonnali hatállyal megvált tőle a testület. A tárgyaláson megtudhattuk: a tanítóképző főiskolán 2000-ben diplomázó Udvardi Ákos több mint tíz éve rendőr, korábban szülővárosában, Győrben szolgált, idestova 3 éve volt főhadnagyi rendfokozatban. Egy alkalommal volt fenyítve, egy másik alkalommal pedig rendszámtábla hamisításáért pénzbüntetésre ítélték. A bíró által felolvasott parancsnoki jelentés szerint munkáját „alacsony színvonalon” végezte, kollégái többször panaszkodtak is rá.

A vádlott szűkszavúan felelt a bíró kérdéseire, az eseményekre pedig alig vagy ellentmondásosan emlékezett, igaz, az ügyész vádjait elismerte. Az ügyész szerint Udvardi kővel dobálta a rendőröket (legalább háromszor), zászlórúddal szurkálta a székház bejáratát védő kollégáit, valamint egy poroltót is eldobott. „Nem tudom, hogy hányszor dobtam, összemosódtak az események” – mondta, a bíró pedig megdorgálta, mondván: az események óta volt módja arra, hogy elgondolkozzon az eseményeken, annak kronológiáján. Egy ízben neki háttal álló rendőröket is dobált kővel, ám arra a kérdésre, hogy ezt miért tette, nem adott magyarázatot. „Erre értelmes magyarázat nincs” – felelte.

További részletek: http://hvg.hu/…s/page2.aspx