Az európai védelmi miniszterek tanácskozásukon (2006. október 3.) elfogadták azt a jelentést, amely szerint az európai védelmi politika jövőjének kulcsa a katonai kutatásokban rejlik.

Az Európai Védelmi Ügynökség által készített dokumentum számba veszi az európai védelmi politika előtt álló kihívásokat. A jelentés úgy fogalmaz, hogy a jövőben a hadműveletek sokkal többfajta technológiát ötvöznek majd, amelyeket várhatóan olyan ellenfelek ellen kell bevetni, akiknek taktikája és céljai teljesen különbözőek.

Javier Solana, az EU külpolitikai főmegbízottja úgy nyilatkozott, hogy a dokumentum terveket, elemzéseket tartalmaz a jövővel kapcsolatban, amelyek segíthetnek a továbblépésben.

A jelentés hosszú távú prognózisa szerint a siker kulcsa a kutatás-fejlesztésben rejlik. A dokumentum hangsúlyozza: az Egyesült Államok hatszor többet költ a katonai kutatásra, mint Európa és csak a hosszú távú befektetés, valamint a konszolidáció mentheti meg a jelenleg szegmentált európai hadiipart attól, hogy szerepe az Amerika által üresen hagyott piaci rések tömögetésére korlátozódjon.

A jelentés szerint Európának „intelligens”, nagy hatóerejű, csendes és pontos fegyverek kifejlesztésére és gyors reagálású haderőkre lenne szükség.