Nagy-Britannia intenzív lobbizásba kezd annak érdekében, hogy a légiközlekedést minél hamarabb bevonják az európai emissziókereskedelmi rendszerbe.

Az uniós reptereket használó repülőgépeknek, illetve légitársaságoknak 2008-tól (vagy ha lehet, még hamarabb) fizetniük kellene széndioxid-kibocsátásuk után – ez a lényege annak a brit javaslatnak, melyet a Financial Times értesülései szerint ma jelentenek be.

A tervek szerint a légitársaságokat legkésőbb 2013-ban úgyis bevonnák az európai emissziókereskedelmi rendszerbe, és a lap értesülései szerint bizottsági tisztviselők nem hivatalosan már a 2010-es dátumot is pedzegették. A britek azt szeretnék, ha ez a folyamat felgyorsulna, főként ha Európa példát akar mutatni a világ többi részének.

Az elképzelés szerint a rendszer nem csak az Európán belüli járatokra, hanem az Európából kiinduló összes járatra kiterjedne, ez azonban várhatóan feszültséget fog gerjeszteni az Egyesült Államok és az EU között. London arra számít, hogy a tagállamok közül maga mögé állíthatja a skandináv országokat és Franciaországot, ugyanakkor nem kizárt, hogy erőteljes ellenállásra számíthat Németország részéről.

Douglas Alexander brit közlekedési miniszter és a környezetvédelmi tárcát vezető kollégája, David Miliband csütörtökön Németországba látogatnak; a vizitet a többi között arra kívánják felhasználni, hogy meggyőzzék a soros elnökséget januártól ellátó Németország vezetését.

Alexander az FT-nak nyilatkozva elmondta: arra kívánják rávenni a német kabinetet, egyezzen bele, hogy „2008-tól vagy amilyen hamar csak lehet attól kezdve”, terjesszék ki a rendszert a légiközlekedésre is.