Az EIT az Európai Parlament és a Tanács jóváhagyásától függően 2008-ban kezdhetné meg működését, és a 2008-2013-as időszakra mintegy 2,4 milliárd eurós költségvetéssel rendelkezne, amelyet a köz- és a magánszektorból származó forrásokból finanszíroznának.

Szervezetileg az EIT egy kisebb irányító központból, illetve az EIT feladatait ellátó több tudás és innovációs közösség hálózatából állna.

José-Manuel Barroso bizottsági elnök úgy fogalmazott, hogy „ahhoz, hogy Európa versenyképes legyen a világban, szükség van az innovációra. Ehhez pedig olyan európai teret kell kialakítanunk, amely ösztönzi a kiválóságot. Az EIT a tervek szerint egyfajta agytrösztként összefogja majd a tudásháromszög legkiemelkedőbb szereplőit, és hálózatai révén betemeti a kutatás, az oktatás és az üzleti élet területét jelenleg elválasztó árkokat, hogy az európai innováció kibontakozhasson.”

José-Manuel Barroso hozzátette: „Szándékaink szerint az EIT még a mostani Bizottság megbízatásának lejárta előtt megkezdi működését. Számítok arra, hogy az állam- és kormányfők Lahtiban megrendezendő kötetlen csúcstalálkozója politikai támogatását nyújtja majd az új európai innovációs központhoz.”

A Bizottság azt javasolja, hogy az EIT 2013-ig körülbelül hat tudás és innovációs közösséget hozzon létre, amelyek az európai gazdaság és társadalom szempontjából alapvetően fontos területeken keresnék a hosszú távú stratégiai kihívásokra a választ.

Amennyiben az Európai Parlament és a Miniszterek Tanácsa 2007 vége előtt elfogadja az előterjesztett jogszabály-tervezetet, az EIT már 2008-ban megkezdheti működését, és 2010-ben létrejöhet az első két tudás és innovációs közösség.