A német EU-elnökség fő prioritása a globális felmelegedés elleni küzdelem lesz. A német kancellár az Egyesült Államokat is be akarja vonni a programba.

Angela Merkel német kancellár a csütörtöki berlini beszédében a globális felmelegedés elleni küzdelem fokozását nevezte meg a jövőre kezdődő német uniós elnökség fő célkitűzésének, amelyben az Egyesült Államoknak is részt kell vállalnia.

Merkel figyelmeztetett, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni az egyre egyértelműbbé váló tudományos bizonyítékokat arra, hogy az ember energiafogyasztása a bolygó felmelegedéséhez vezet. „Az Európai Unió nem tudja egyedül megoldani a világ problémáit, de vezető szerepet tud vállalni” – mondta az AFP szerint.

Mint ismeretes, az Egyesült Államok nem csatlakozott az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását csökkenteni célzó kiotói egyezményekhez, pedig a világ energiafogyasztásának negyedéért felelős. Merkel szerint a kérdésnek biztonságpolitikai kihatásai is vannak, hiszen a világ kőolaj- és földgáztartalékainak nagy része olyan, politikailag bizonytalan térségekből származik, mint a Közel-Kelet vagy Oroszország.

Egy brit kutatóintézet szerdán közzétett jelentése szerint egyébként az EU sem áll túlságosan jól a kibocsátás csökkentésével. A Carbon Trust jelentése szerint az összes uniós tagállamnak több csökkentést kell vállalnia, ha tartania akarja magát az eleve elég szerény kiotói célokhoz, leszámítva Nagy-Britanniát, Spanyolországot és Olaszországot.