A búvárok, az ejtőernyőzők, a vadvízi evezősök csak pénzért gyógyíttathatják sportsérüléseiket. Ha a htb-k pedig tb-t akarnak, akkor fizetni kötelesek.

Egyre kevesebben ússzák meg fizetés nélkül – derült ki a véghajrájához közeledő, az egészségügy reformját jelentő kormányzati, illetve idővel országgyűlési előterjesztések alapján. Drasakovics Tibor államreformokért felelős kormánybiztos gyakorlatilag tényként említette egy minapi tanácskozáson, hogy a háztartásbeliek legkevesebb 6 ezer forintot rónak le majd havonta, hogy részesedhessenek a társadalombiztosítás nyújtotta szolgáltatásokból. Nem lesz ingyenes a tb. az őstermelőknek sem, ők is a háztartásbeliekkel azonos módon kötelezettek a fizetésre.

Az egyik napilapban részleteket is lehetett olvasni az amúgy részleteiben még el nem döntött extrém ellenszolgáltatásról. Ez azt jelenti, hogy aki extrém sport űzése közben sérül meg, az bizony megfizeti a gyógyítás költségeit. Arról egyelőre a laikus környezet nem tud, hogy mely sportágak számítanak ebbe a rendhagyó kategóriába, jelenleg talán csak az az egy biztos, hogy a jogszabályalkotók egyszerűen csak a kivételek megszüntetését – tehát a háztartásbeliek és az őstermelők eddigi különleges bánásmódjának felszámolását, illetve a sokszoros kockázat normál megítélése elkerülését – igyekeztek elérni. A kormány szóvivője általánosabb érvénnyel ugyan de azt jelentette ki, hogy a kormány elkötelezett az egészségügy átalakításával kapcsolatban, hiszen a jelenlegi rendszer nem finanszírozható, az ellátás színvonala egyenlőtlen és pazarló. A szaktárca vezetője pedig azt jelentette ki, hogy az államnak kötelezővé kell tenni a társadalombiztosítást, amelyről most már mindenki tud, de nem mindenki hajlandó járulékot fizetni – közölte Molnár Lajos, aki arra is figyelmeztetett, hogy az állam nem fordíthatja másra a befolyó járulékot, mint amire azt befizették.

Ennél is szigorúbban nyilatkozott a Horn-kormány pénzügyminisztere egy minapi fórumon. Finanszírozási egyensúly nélkül nem lehet megteremteni a szolgáltatási egyensúlyt az egészségügyben sem – állította Bokros Lajos. Nyomban hozzátette: szerint minden 18 év feletti állampolgárnak, a nyugdíjasoknak is fizetniük kell egészségügyi adót, azaz járulékot. Eltérően – vagy inkább meghaladva – a mai szakmai kormányzati felfogást, Bokros azt a nézetet is képviseli, hogy általánossá teendő a szabad vállalkozás, azaz szűnjön meg az orvosok közalkalmazotti jogállása. A volt pénzügyminiszter egészségbiztosítási pénztárakat akar látni végre, olyanokat, amilyenek versenyeznek a polgárok pénzéért, a gyógyintézmények pedig a magán-egészségpénztárak finanszírozásáért.