Hiába a törvény, január elsején még nem valószínű, hogy kaphatunk fejfájás-csillapítót a benzinkutaknál és a hipermarketekben. Az érintett üzletláncok a részletes szabályozása várnak, addig nem lépnek.

“Fogalmam sincs, még nem szóltak a központból” – nagyjából ezt a választ kaptuk az összes hipermarketben, benzinkútnál és drogériában arra a kérdésre, árusítanak-e majd recept nélkül kapható gyógyszereket. Az érintett üzletek vezetői csak annyit tudnak, hogy ha esetleg megérkezik az utasítás, akkor a helyiségeket teljesen át kell majd rendezniük, ami – mivel csupán emiatt nem zárnak majd be – többnapos felfordulással jár majd. Ez azonban minden bizonnyal már nem az idén keseríti meg a vevők életét: a törvény által megengedett január elsejei határidővel egyetlen üzletlánc sem számol. “Meg kell várnunk a törvény végrehajtási rendeletét, amely megszabja, hogy az üzlet mely pontján, milyen körülmények között, zárt vagy nyitott polcon mennyi gyógyszert árulhatunk” – mondta Bokor Rita, a Drogerie Markt marketingfelelőse. Ez több hétbe is beletelhet, és csak utána alakítják ki az úgynevezett polcrendet, szerzik be a szükséges eszközöket, valamint magát az árut, s küldik szét az üzletekbe. Hasonlóan nyilatkozott lapunknak Kerékgyártó Péter, a Shell kiskereskedelmi igazgatója. “Az árusítás szándékát tudom csak megerősíteni, semmi egyéb részletről nincs még döntés” – mondta. Hardy Mihály, a Tesco szóvivője érdeklődésünkre elmondta: a vevők kényelme érdekében üzleteikben is kaphatók lesznek a nem receptköteles gyógykészítmények, tanulmányozzák a törvényt, és várják a részleteket.

Egyelőre a gyógyszer-nagykereskedők életét sem változtatta meg a friss jogszabály: Fácányi István, a vállalkozókat tömörítő szövetség főtitkára lapunknak azt mondta, még nem kereste meg őket egyetlen üzletlánc sem. Hozzátette: a gyógykészítmények olyan kis csoportjáról van szó, hogy várhatóan sem a nagykereskedők, sem a patikák üzletmenetét nem rengeti meg alapjaiban, ha egyáltalán a nagykereskedőktől, s nem pedig közvetlenül a gyártótól rendelik a nagy mennyiséget az üzletláncok.