Kínából lassan ugyanannyi kéretlen email származik, mint az Egyesült Államokból – derül ki egy ír felmérésből.

Az IE Internet nevű internetes cég felmérései szerint a spamek 27 százaléka még mindig az USA-ból származik, de ez az arány jelentősen kevesebb az októberben mért 48 százaléknál. Időközben pedig a kínai eredetű levélszemét aránya mintegy 26 százalékra emelkedett – ez majdnem tíz százalékos növekedés az előző hónap adataihoz képest.

Az USA és Kína után Nagy-Britannia, Franciaország, India és Törökország következik a spamek eredetét számokban kifejező kétes értékű rangsorban.

A felmérést készítő cég szerint az Egyesült Államokból folyamatosan egyre kevesebb kerül a világ internetezőinek postaládájába. Ez annak eredménye, hogy az amerikai spammerek más országokba szervezik ki a tevékenységüket, annak érdekében, hogy elkerüljék az amerikai törvények joghatóságát.

Az IE Internet álláspontja szerint az USA jövőre már nem lesz a világ vezető spam-forrása.

A novemberi adatok más szempontból is kedvezőek a korábbiaknál: a világ emailforgalmának 55,6 százaléka volt csak spam az októberi 57,3 százalékhoz képest. Sokak szerint ez azért van, mert a kéretlen levélszemét küldésével foglalkozók a karácsonyi „rajtaütéseket” tervezik.

Az IE Internet szerint a karácsonyra nem csak ők, hanem a vírusok gyártói is készülnek. Novemberben a W32/Warezov és a W32/Tricky-Malware voltak a legveszélyesebb új vírusfajták. A növekvő aktivitás a statisztikákban is tükröződik, hiszen novemberben a levelek 11 százaléka hordozott valamilyen vírust az egy hónappal korábban mért 10 százalékhoz képest. Az említett vírusok összességében a szennyezett levélforgalom 40 százalékában voltak jelen, míg a már korábban megjelent netsky.br vírus a maga 9 százalékával harmadik helyre szorult a leggyakrabban előforduló vírusfajták között.

Az elmúlt hónapokban azonban a vírusfertőzések száma csökkent, köszönhetően a gyárilag beépített vírusszűrőknek – a vírusok gyártói egyelőre nem voltak felkészülve a vírusirtó alkalmazások terjedésére.

Az IE Internet szerint a mostanában megjelent két új vírusra érdemes odafigyelni. Egyikük azt is tudja, amit korábban csak egyes legális szoftverek: időről időre rákapcsolódik az internetre és frissíti önmagát – ezzel lehetővé teszi, hogy a felhasználói gépet egy másik számítógépről lehessen irányítani.