Nem kell börtönbe vonulniuk a Globex egykori vezetőinek, Vellai Györgyikének és Vajda Lászlónak, noha a Fővárosi Bíróság első fokon mindkettőjüket bűnösnek találta. A tegnap kiszabott húsz hónapos, illetve két és fél éves büntetésüket előzetes letartózatásban már letöltötték.

Több mint nyolc évvel a nyomozás megkezdése után megszületett az első fokú ítélet a Globex vezetőivel szemben. Postáné Vellai Györgyikét, a holding vezérigazgatóját két év hat hónap, míg Vajda Lászlót, a cég elnökét egy év nyolc hónap szabadságvesztésre ítélte a bíróság. A szabadlábon védekező párosnak azonban nem kell börtönbe vonulnia. Az 1999 áprilisától 2001 augusztusáig előzetes letartóztatásban lévő időt a bíróság ugyanis beszámította, így a büntetést letöltöttnek tekintette. A cégvezetők hét bűntársa felfüggesztett szabadságvesztést, illetve megrovást kapott. A 90-es évek elején létrehozott s egyre terebélyesedő befektető Globex cégcsoport luxusházak építésével és értékpapírok forgalmazásával foglalkozott. Befektetőiknek a piaci kamatnál lényegesen nagyobb hozamot ígértek. Magánszemélyek, cégek és több önkormányzat milliárdokért vásárolták fel a holding értékpapírjait.

1998-ban azonban mind több hír foglalkozott azzal, hogy fizetésképtelenné vált az időközben a Vörösmarty téri imponzás Gerbeaud-székházba költözött vállalkozás. Egymás után érkeztek a feljelentések a hatóságokhoz. A két vezető külföldre utazása végül megpecsételte a cég sorsát. 1998. október 28-án távollétükben megindult a nyomozás.

1999. január 17-én Münchenben fogták el a két üzletembert, majd négy hónapra rá hazahozták őket. Védekezésük szerint a pénzügyi nehézségek nem voltak előre láthatók, reális esély volt a követelések visszafizetésére, az összeomláshoz az akkoriban a Postabanknál történtek és a sajtóban megjelent híresztelések vezettek.

A befektetőknek csaknem hétmilliárd forintjuk veszett kárba, ebből egymilliárd körüli összeg megtérült a zár alá vett ingatlanokból. A magukat mindvégig ártatlannak valló vádlottak az ítélethirdetés után három nap gondolkodási időt kértek. Az ügyész Vellai Györgyike büntetésének súlyosbításáért fellebbezett.