A tartományok vezetői úgy döntöttek, hogy Németország egyelőre mégsem tiltja be az online szerencsejátékokat. Ezzel egy kis haladékot kaptak az állami monopóliumok európai megszüntetésében reménykedő internetes szerencsejáték-szervezők.

Közismert, hogy az Egyesült Államok szeptemberben törvényileg lehetetlenítette el a szerencsejátékoknak ezt a formáját, ami drámai hatással volt az érintett vállalatokra: részvényeik értéke zuhant, néhányuk működése veszélybe került.

A monopóliumukat féltő német tartományok közül Bajorországban, Hesse-ben és Szászországban már most tilos az online szerencsejáték.

Az Európai Bizottság törekvései között szerepel az európai szerencsejáték-piac megnyitása és liberalizálása, de ez komoly ellenállásba ütközik a helyi és nemzeti kormányzatok részéről. A német példa szerint azonban az országok sem teljesen biztosuk saját igazukat illetően.

A német és osztrák tulajdonú Bwin egyik német képviselője üdvözölte a tartományok döntését és megjegyezte, hogy ezzel Németország számára is maradt esély arra, hogy az Európai Unió jogával összhangban szabályozza szerencsejáték-iparát.

A Betandwin oldalt is üzemeltető Bwin társaság két vezetőjét a közelmúltban Franciaországban tartóztatták le és ítélték el szerencsejáték szervezése miatt. Ott a majd kétharmad részt állami tulajdonú Francia Szerencsejáték (La Francaise de Jeux, FDJ) élvez szerencsejáték-szervezési monopóliumot.

A Bwin francia jogásza szerint az ügyvezetők ellen indított eljárás kifogásolható, hiszen alapvetően üzleti érdekek álltak mögötte. A védőügyvéd szerint az FDJ folyamatosan szélesíti termékei körét, más országok felé terjeszkedik és minden évben két számjegyű növekedést produkál. „Ha az állami FDJ terjeszkedhet, akkor miért nem lehetséges ez mások számára is?” – kérdezte Frederic Manin.

Az ügyvezetők letartóztatásának apropóján a Bwin az európai fórumokon indított eljárást a szerencsejáték-monopóliumok közösségi jogba ütközésének megállapításáért. Az eljárás végeredménye döntő fontosságúnak ígérkezik az európai szerencsejáték-ipar szabályozása tekintetében.