Drágulnak a postai szolgáltatások januártól. A sima levél és a képeslap feladása tíz forinttal emelkedik. Az elsőbbségi és tértivevényes levél díja 5, míg az ajánlott küldeményé 20 forinttal nő. A várható infláció mértékével, 6 százalékkal drágul a belföldi csomag, és többe kerül a csekk feladása is.

Emelkednek az illetékek is, miután a kormánypárti többség megszavazta a Földművelésügyi Minisztérium módosító javaslatát. Az első fokú földhivatali eljárásért ötezer forint helyett hatezret kell fizetni.

A jelzálog-jog bejegyzése vagy módosítása egységesen 12 ezer forint lesz. Az állami támogatású jelzálogkölcsön bejegyzése továbbra is díjtalan, viszont a kiegészítő banki kölcsön után már fizetni kell.

A társasház-alapítás illetéke lakásonként 6 ezer forint lesz. A módosítás 3,3 milliárd forint többletbevételt jelent a földhivataloknak, amelyek jövőre már nem kapnak állami támogatást.