Ál- fogyasztóvédelmi ellenőrt keres a rendőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; a férfi saját maga megvesztegethetőségére hívta fel az általa jogtalanul vizsgált üzlet tulajdonosának a figyelmét, és hallgatást ígérve, el is fogadta a korrupciós pénzt.

Az esetről Fülöp Gergely, a térségi rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek hétfőn elmondta, hogy az álellenőr az egyik nyíregyházi szórakozó helyen jelent meg július 13-án, s magát a fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársának adta ki.

Miután vizsgálódott az üzletben, 15.500 forintot kért azért, hogy az általa tapasztalt hiányosságok miatt a felelősségre vonástól eltekintsen.

Az üzlet tulajdonosának feleségétől meg is kapta a pénzt. A tulajdonos végül feljelentette az ellenőrt, s akkor derült ki, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelőségtől senki nem járt az üzletben.A rendőrség megindította az eljárást az ismeretlen kézre kerítésére.