Precedensértékű jogi eljárást vonhat maga után a fideszes képviselők pénteki kordonbontása. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tegnap szabálysértési feljelentést tett a képviselők ellen. A BRFK a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak küldte meg a feljelentést, a bíróság majd eldönti, hogy lefolytatja-e az eljárást. A rendőrségtől származó információk szerint a feljelentésben név szerint említik a képviselőket.

Az ügy jogi vitákat szült. Szikinger István alkotmányjogász szerint szabálysértési eljárásban a képviselők lemondhatnak mentelmi jogukról. Így a bíróság beidézi őket, és lefolytathatja az eljárást.
Szikinger szerint rendzavarás lehet majd a tényállás, de a rendőrök a tettenérés közben nem igazoltattak, nem jelentették fel a képviselőket, ez arra utal, hogy jogsértés sem történt.

Szalai Péter ügyvéd felhívta a figyelmet: a mostani egy új helyzet, hiszen a közlekedési szabályok megsértésén kívül nincs semmilyen joggyakorlat hasonló esetek orvoslására. Érvelése szerint az Országgyűlés dönthet majd a képviselők mentelmi jogának felfüggesztéséről. Így a rendőrségi indítvány után a legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökéhez fordulva kérheti a képviselők mentelmi jogának felfüggesztését. Ha a mentelmi bizottság tagjainak többsége a felfüggesztést javasolja, a parlament plenáris ülésén jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatával dönthetnek erről.

Ezután kerülhet csak a bíróság elé a képviselők ügye.