Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében tegnap azt az azerbajdzsáni férfit, aki 2004-ben megölte örmény tanulótársát a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kollégiumában.

Előre kitervelt, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és emberölés előkészületében bűnösnek találta, és életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla Ramin Safarov Sahib azeri katonatisztet. A bíróság bizonyítottnak találta, hogy az akkor huszonhat éves férfi a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatójaként 2004. február 19-én egy erre a célra beszerzett baltával megölte örmény tanfolyamtársát, egy másik örmény fiatalembert pedig megpróbált megölni. A huszonhét éves örmény tisztet, aki egy NATO-nyelvtanfolyam hallgatója volt az intézményben, Safarov álmában csapta agyon. A gyilkos többször kést vágott áldozatába, majd a baltával “széttrancsírozta” a fejét.

A táblabíróság helybenhagyta a Fővárosi Bíróság tavaly áprilisban hozott elsőfokú ítéletét. A jogerős döntés szerint a férfi legkorábban harminc év után szabadulhat, és utána tíz évig nem térhet vissza Magyarországra.

Az elsőfokú ítélet kihirdetése után az azerbajdzsáni igazságügyi minisztérium jegyzékben fordult a magyar társszervekhez, ebben kérte a tiszt kiadatását. Az azeri ombudsman akkor úgy vélekedett, hogy a Safarov ellen hozott ítélet nem volt igazságos, és az egész azerbajdzsáni népet megsértette.

Az elsőfokú eljárásban a bíróság három orvos szakértőt rendelt ki annak eldöntésére, hogy elmebeteg volt-e az elkövetés idején Safarov. Az első szakértői vélemény szerint a vádlott beszámíthatósága nem volt korlátozott, amikor tettét elkövette, a második szerint azonban közepes fokban nem volt beszámítható a gyilkosság idején. A harmadik szakértő lényegében az első véleményt erősítette meg.

Safarov az elsőfokú eljárásban beismerte tettét, megbánást azonban nem tanúsított, de a tegnapi tárgyaláson az utolsó szó jogán azt hangoztatta hogy megbánta tettét. Mint mondta, nem azért vett baltát, és ment az áldozat szobájába, hogy öljön. “Nem akartam bántani, nem készültem a gyilkosságra, ma sem tudom, hogy történt, megbántam” – jelentette ki Ramin Safarov Sahib.

Védője azzal érvelt, hogy a vádlott elmebeteg. Magyar György szerint ügyfele a másfél évtizeddel ezelőtti örmény–azeri konfliktus okozta poszttraumás stressz miatt csak korlátozottan beszámítható, tudata sérült.

“Védencemet hazájában hősnek tekintik, az örmények megölését nem tekintik bűnnek, ez egészen más szubkultúra, amelyet mi nem fogunk megfejteni” – mondta az ügyvéd, és hozzátette: Safarovnak Magyarországon kell letöltenie büntetésének legalább a harmadát, esetleg a felét, és csak utána vetődhet fel, hogy kiadják hazájának. “Ez is csak abban az esetben lehetséges – mondta –, ha az azeri hatóságok garantálják, hogy a kiszabott büntetést a magyar szabályoknak megfelelően végrehajtják.”