Az ÖTM az építésüggyel kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabály tervezetét előkészítette. Véleményezési határidő: 2007. 03. 10.

A módosítások célja, hogy az építésüggyel kapcsolatos egyes kormányrendeleteket összhangba hozza a kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvénymódosításokról szóló 2006. évi CIX. törvénnyel és a közigazgatási hivatalokról szóló 297/2006. (XII. 23.) Korm. rendelettel, valamint kisebb pontosításokat hajtson végre a jogalkalmazás könnyítése érdekében.

  1. a kiemelt építésügyi igazgatási ügyekben eljáró hatóságok illetékességi területéről, a kijelölési eljárásról, valamint a szakmai feltételekről szóló 220/1997. (XII. 5.) Korm. rendelet módosítására azért kerül sor, hogy az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet szerinti hatóságok átszervezéséig,
  • 2007. július 1-jéig meghatározzuk a nem kiemelt építésügyi igazgatási ügyekben eljáró hatóságok körét;
  • megállapítsuk, hogy a 2006. évi önkormányzati választás napján önállóvá vált települések esetében 2007. július 1-jéig mely város gyakorolja a kiemelt építésügyi hatósági jogkört; valamint
  • felülvizsgáljuk azoknak a településeknek a körét, amelyek a továbbiakban nem látnak el kiemelt építésügyi hatósági jogkört, mert az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet közigazgatási egyeztetése óta önként megszüntették a feladatellátást.
  1. Az építési műszaki ellenőri, valamint a felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultság részletes szabályairól szóló 244/2006. (XII. 5.) Korm. rendeletben a felelős műszaki vezetők besorolásának jelölését pontosítani szükséges.
  2. Az építésügyi bírság megállapításának részletes szabályairól szóló 245/2006. (XII. 5.) Korm. rendeletet elírás miatt kell pontosítani.
  3. A településrendezési és építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló 252/2006. (XII. 7.) Korm. rendelet pontosítása az egyes tervtanácsi szintek illetékessége közötti átfedés megszüntetése érdekében szükséges.
  4. A közigazgatási hivatalokról szóló 297/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet pontosítása az állami főépítészek státusának rendezése miatt indokolt.
  5. Az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet pontosítása annak érdekében szükséges, hogy összhangba hozzuk a közigazgatási hivatalokról szóló 297/2006. (XII. 23.) Korm. rendelettel a regionális közigazgatási hivatalok elnevezése tekintetében.
  6. A közigazgatási hivatalokról szóló 297/2006. (XII. 23.) Korm. rendelettel összhangban 2007. január 1-jén hatályba lépett a közigazgatási hivatalokat érintő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 366/2006. (XII. 28.) Korm. rendelet több olyan jogszabály módosítását tartalmazza, amelyek módosításáról, illetve hatályon kívül helyezéséről a Kormány korábban – szintén 2007. január 1-jei hatállyal – döntött. Így a fennálló koherenciazavar elhárítása érdekében szükségessé vált a jogszabály-módosítás, mind a hivatkozott Rendelet, mind a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet tekintetében.

A jogszabálytervezet teljes szövege az ÖTM honlapjáról tölthető le.