Megváltoztatta a Csongrád Megyei Bíróság II. fokon hozott döntését a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben egy szegedi férfit, R.J.t folytatólagosan elkövetett garázdaság vétségével, személyi szabadság megsértésének és folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádoltak meg.

A vádlott bűnösségét – egyezően az I. fokú ítélettel – folytatólagosan elkövetett garázdaság vétségében is megállapította, s visszaállította a Szegedi Városi Bíróság által kiszabott ítéletet. Így a vádlott jogerősen 4 év 2 hónap fegyházbüntetés kapott.

A büntetett előéletű vádlott, aki letartóztatása előtt a barátaitól kapott kölcsönökből élt, 2003 novemberében szabadult legutóbbi büntetéséből. A börtönben összeismerkedett elítélttársával. O. Róberttel és annak a látogatásokra érkező testvérével, O. Annamáriával. A vádlottnak megtetszett a lány, kölcsönös szimpátia alakult ki közöttük, de a lány nem akart közelebbi kapcsolatba kerülni a vádlottal, közeledését visszautasította. Ezt a vádlott nehezen tudta elviselni, s 2003. november 26-án, Szegeden, egy előzetes szóváltást követően az utcán megverte O. Annamáriát. Ezt a vádlott másnap is megismételte – akkor is az utcán támadt a lányra, mert az nem akart neki engedelmeskedni, vagyis az iskola helyett nem kívánta a vádlottal tölteni az időt.

A vádlott O. Róberten és annak barátnőjén keresztül megismerkedett H. Katalin sértettel, aki ismerte O. Annamáriát, s azt is tudta, hogy a vádlott milyen érzelmeket táplál a lány iránt. Arról is tudomása volt, hogy a vádlott két napon is megverte a lányt. Ezért, amikor a vádlott vele is szorosabb kapcsolat kialakítására törekedett, a sértett elutasította a vádlott közeledését, mire ő súlyos veréssel fenyegette meg.

2003. december 7-én a vádlott három társával megjelent H. Katalin albérletében. Ekkor a vádlott ismét veréssel fenyegette a sértettet, mondván: ha nem költözik hozzá, eltöri a gerincét. Ettől félve a lány összecsomagolta holmijait, elment a vádlott és barátai által lakott lakásba, ahol a férfi fehérneműre vetkőztette, s a lányt nem akarta kiengedni az ingatlanból, egy albérlő társával bezáratta a lakását. A lány hajnalban tudott mobilon segítséget kérni barátnőitől, akik értesítették a rendőrséget, a sértett így szabadult ki fogságából.

Ezzel az üggyel összefüggésben a vádlott 2003 decemberétől 2004 márciusáig előzetes letartóztatásban volt. Ezen a télen itt egy zárkatársát, K. István sértettet többször bántalmazta, két fogát is kitörte. A sértettnél – a gyors és szakszerű orvosi ellátásnak köszönhetően – nem alakult ki súlyos egészségromlás.

Folytatólagosan elkövetett garázdaság vétségében, személyi szabadság megsértésének és folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek 2005. május 30-án a Szegedi Városi Bíróság R.J. (1963 – szegedi lakos) vádlottat, s ezért őt 4 év 2 hónap fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott enyhítés érdekében nyújtott be fellebbezést.

A II. fokú eljárás során a Csongrád Megyei Bíróság a vádlottat a folytatólagosan elkövetett garázdaság vétsége miatt emelt vád alól felmentette, úgy ítélve meg, hogy a vádlott magatartása a cselekménye elkövetésekor, vagyis O. Annamária megverésekor nem volt kihívóan közösségellenes, már pedig ezt törvényi feltétele annak, hogy a garázdaság tényállása megvalósuljon. A Csongrád Megyei Bíróság enyhített a vádlott büntetésén is, a szabadságvesztés időtartamát 3 év 2 hónapra csökkentette.
A büntető eljárási törvény módosítása lehetővé teszi, hogy ha a két ítélet szöges ellentétben áll egymással – vagyis egy bűncselekmény miatt valakit elítélnek, majd másodfokon e vád alól felmentik – III. fokon is megtárgyalják az ügyet. Mivel az ügyész a II. fokú ítélet ellen – a felmentés miatt – fellebbezést nyújtott be, az ügy a Szegedi Ítélőtáblára került.