Áprilisban 20 százalékkal drágul a rendszámok kiadása, az eredetvizsgálat és a gépjárművekkel kapcsolatos többi hatósági eljárás – a rendészeti minisztérium elképzelései szerint.

Petrétei József azzal indokolta a lépést, hogy már rég emeltek utoljára díjat: 2004-ben, azóta pedig 15 zázalék volt az infláció. Emellett az elektronikai fejlesztések is pénzbe kerültek, így indokolt a 20 százalékos áremelés.

A tervek szerint a normál rendszámtábla ezer, míg az eredetvizsgálatok díjai átlagosan háromezer forinttal emelkednek.