A pénzügyminiszterek egy része nem értett egyet azzal, hogy a jövő heti csúcsra készülő német elnökségi állásfoglalás utalást tegyen az üzleti adózásra, illetve, hogy az EU közös erővel lépjen fel a „káros adózási gyakorlatok” ellen.

A pénzügyminiszterek keddi találkozóján több ország – így Hollandia, Dánia, Svédország, Nagy-Britannia és Csehország – ellenezte a tervezet azon, a gazdasági célkitűzésekről szóló kitételét, amely szerint a közösség belsőpiaci működését az üzleti adózásra vonatkozó európai szintű intézkedésekkel lehetne javítani.

Emellett a szöveg szerint fel kellene lépni a fiskális csalás ellen, és további erőfeszítéseket kellene tenni az ártalmas adózási gyakorlatok kezelésére. Az új tagállamok egy része, valamint Nagy-Britannia támogatták azt a cseh érvelést, mely szerint az adóverseny pozitív lehet, több küldöttség pedig – köztük a svéd és a holland, melyek korábban támogatták a közös társasági adóalapra vonatkozó uniós erőfeszítéseket – a passzus törlését kérte.

Peer Steinbrück német pénzügyminiszter az ülést követően úgy nyilatkozott, hogy a vita ismételten azt mutatta, hogy ez egy érzékeny ügy, melyben eltér a tagállamok álláspontja. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a legtöbb ország meg kívánja tartani az adózásról szóló részt, s az „európai intézkedések” kitételt a tagállamok laza együttműködésével váltaná fel, mely tükrözné, hogy az adózás továbbra is a nemzeti szuverenitás körébe tartozik.