A megnövekedett adóterhek egyre több hazai vállalkozást hoznak lehetetlen helyzetbe. Nő a fizetésképtelenség, emelkedik a cégcsődök száma.

Tovább romlott a hazai vállalkozások fizetőképessége az elmúlt esztendőben a Coface Hungary szerint. A hitelbiztosító cég számításaiból kiderül, hogy 2006-ban a vállalkozások 3,15 százaléka nem tudta teljesíteni fizetési kötelezettségeit. A több mint 1,2 millió regisztrált társaság közül hétszázezer magánvállalkozó 12,5 milliárd forintnyi veszteséget termelt, míg alig több mint ötszázezer társas vállalkozás zárta az évet nyereséggel. Mindössze a cégek harminc százalékának növekszik az árbevétele, így összesen harmincezer vállalkozás nevezhető hitelképesnek. A kedvezőtlen folyamatokat támasztja alá az is, hogy egy számla kiegyenlítésére ma már átlagosan száz napot kell várni, ráadásul a kiállított számlák 2,9 százalékát egyáltalán nem rendezik. Ez az arány az idei esztendő végére meghaladhatja a három százalékot.

Szakemberek szerint az egyre nagyobb számú csődeljárások elsősorban a kilencvenes évek elején felduzzadt kis- és középvállalkozásokat (kkv) érintik. Mikael C. Szabó, a Coface Hungary ügyvezető igazgatója szerint egy tízmilliós országban nem boldogulhat több mint egymillió vállalkozás. Gyakori, hogy öt-hat különböző céget jegyeztetnek be egy gazdasági tevékenységre. Ennek oka, hogy sokan új vállalkozások létrehozásával próbálnak kiutat találni a fizetésképtelenségből.

Probléma az is, hogy sok az alultőkésített kis- és középvállalkozás, ezek nem kapnak segítséget ahhoz, hogy előrébb lépjenek – mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. Szerinte elsősorban a kedvező hitelkonstrukciók hiányoznak. A kkv-k helyzetét tovább nehezítik a megemelt közterhek, ezek szintén rontják a fizetési morált. A kormányzatnak nincs megfontolt gazdaságpolitikája, ezt a kedden alkotmányellenesnek ítélt elvárt adó példája is bizonyítja – mondta Dávid Ferenc. Nem beszélve a felduzzasztott közszféráról, amely elszívja a levegőt a vállalkozások elől.

A kormány szerint az Új Magyarország fejlesztési terv keretében lehívható uniós források ellensúlyozzák a megnövekedett terheket. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint azonban az idén 630 milliárd forinttal nőnek a vállalkozások adóterhei, míg a meghirdetett pályázatok révén ebben az évben harmincmilliárdhoz lehet hozzájutni. Parragh úgy véli, hogy 2007-ben a kisvállalkozások harmada mehet tönkre.