Helybenhagyta az I. fokon eljáró Csongrád Megyei Bíróság döntésének a büntetési tételre vonatkozó részét a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben egy dóci férfit, F.Z.-t emberölés bűntettének kísérletével vádoltak meg. Így a vádlott jogerősen 8 év 6 hónap fegyházbüntetést kapott és 9 évre tiltották el a közügyek gyakorlásától. A Szegedi Ítélőtábla elrendelte a vádlott kényszergyógyítását is. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

Az alkalmi munkákat végző, élettársi közösségben egy nevelt és egy saját gyermeket eltartó vádlott korábban mát ötször volt büntetve, életvitelét az alkoholfüggőség végigkísérte, korábbi bűncselekményeit is ittas állapotban követte el.

2005. május 22-én délelőtt a vádlott kétszer is betért italozni az egyik dóci vendéglőbe. Amikor másodszor is leült inni, szóváltásba keveredett a sértettel, F. J.-vel, kisebb dulakodás is kialakult közöttük. Ezt követően az ittas vádlott az időközben a helyszínre érkező élettársával hazaindult a kocsmából, de még távozása előtt megfenyegette a sértettet. Hazaérkezve a vádlott magához vett egy konyhakést, majd visszatért az italboltba, ahol minden előzmény és szóváltás nélkül mellkason szúrta a kocsma egyik padján üldögélő sértettet.

A szintén ittas állapotban lévő sértett eldőlt a paddal, a vádlott ekkor ráesett. Miután a vádlott felállt, kérte a kocsmában lévőket, hogy hívják a rendőrséget. A rendőrök és a mentősök hamar kiértek. A sértetten maradandó egészségkárosodás nem alakult ki, sérülései 8 napon belül gyógyultak, de a vádlott által használt eszközzel súlyosabb, akár halálos sérülés is kialakulhatott volna. A vádlott – aki egyébként a helyszínen megvárta a kiérkező rendőröket – ebbe a lehetőségbe belenyugodva követte el tettét – áll az I. fokon eljáró bíróság ítéletében.

Emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a Csongrád Megyei Bíróság 2006. október 24-én F.Z. (1971 – dóci lakos) vádlottat, s ezért őt, mint többszörös visszaesőt 8 év 6 hónap fegyházra ítélte és 9 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ellen a vádlott és védője a minősítés megváltoztatása, egyben enyhítés érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.