Németországban nem váltott ki osztatlan lelkesedést az EU környezetvédelmi biztosa, aki a globális felmelegedés elleni harc jegyében sebességkorlátozás bevezetését javasolta a német autópályákon.

Olyan sok terület van, ahol öntudatlanul pazaroljuk az energiát és károsítjuk az éghajlatot – mutatott rá a Bild am Sonntagnak adott interjújában a környezetvédelmi biztos. Sztavrosz Dimasz az egyik lehetséges és egyszerű megoldásnak azt nevezte, ha Németország egységes sebességkorlátozást vezetne be az autópályákon.

A biztos rámutatott, hogy az efféle korlátozások teljesen bevett gyakorlatnak számítanak a legtöbb európai országban és az Egyesült Államokban is, s furcsa módon egyedül Németországban vált ki vitákat.

Sigmar Gabriel német környezetvédelmi miniszter vasárnap úgy nyilatkozott, hogy bár közlekedésbiztonsági szempontból nincs ellenére a sebességkorlátozás, ám úgy vélekedett, hogy az intézkedés nem bátorítaná arra a gyártókat, hogy környezetbarátabb autókat állítsanak elő.

A német közlekedési tárca szóvivője, Dirk Inger pedig közölte, hogy szakértők szerint a 100 kilométer/órában megszabott sebességkorlátozás csupán 0,6 százalékkal csökkentené a széndioxid-kibocsátást.

Ugyanakkor egy friss felmérés azt mutatja, hogy a németek korántsem ellenzik olyan hevesen a korlátozás bevezetését. A Stern magazin megbízásából készült Forsa-jelentés szerint míg a megkérdezettek 38 százaléka ellenezte, addig 60 százalék támogatta, hogy – az emissziócsökkentés érdekében – korlátozzák a sebességet az autópályákon.