A Fővárosi Főügyészség fokozott felügyelete mellett tovább folytatódik a nyomozás a Népszava által nyilvánosságra hozott kazetta-ügy kapcsán befolyással való üzérkedéssel gyanúsított Torgyán Attila és Benczéné Tóth Judit ellen – tájékoztatta az ORFK kommunikációs osztályának munkatársa kedden az MTI-t.

Elmondta: nem igaz az a sajtóhír, hogy bárkivel is ismertette volna a rendőrség a nyomozás iratait.

Bánáti János, az FKGP pártelnök fiának védője az MTI érdeklődésére úgy nyilatkozott, hogy a rendőrségről nem kaptak semmilyen értesítést a nyomozás befejezéséről. Mint ismertette: a nyomozást a rendőrség iratismertetéssel zárja, majd vagy vádemelési javaslattal továbbítja az ügyészségnek, vagy megszünteti az eljárást. Hozzátette: érdemi nyomozati cselekmény már hosszú ideje nem történt, s Torgyán Attila ellen semmilyen bizonyítékot nem tártak fel.

Az ügyvéd véleménye szerint az ORFK rövidesen lezárja a nyomozást, és védence vonatkozásában az eljárás megszüntetésre kerül.

A Fővárosi Főügyészség május 29-én további két hónappal hosszabbította meg a nyomozás határidejét az ORFK indítványára.

Torgyán Attilával kapcsolatban a Népszava által kirobbantott kazetta-ügy kapcsán merült fel a gyanú, hogy a múlt év tavaszán Benczéné Tóth Judit ügyvéd közvetítésével hárommillió forint kenőpénzt kapott egy vállalkozástól. A gyanú szerint ezért az összegért kellett közbenjárnia édesapjánál, Torgyán József akkori földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternél egy pályázat kedvező elbírálása érdekében.

Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága befolyással üzérkedés alapos gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást februárt 6-án a kazetta-ügyben. A rendőrség szervezett bűnözés elleni igazgatóságának nyomozói Torgyán Attilát ez év március 14-én, Benczéné Tóth Judit ügyvédet, az ÁPV Rt. felügyelő bizottságának kisgazdapárti tagját február 23-án hallgatták ki gyanúsítottként.