A Magyar Hírlap információi szerint egyre távolabb kerül a megvalósulástól a jövő nemzedéke ombudsman intézményének létrehozása. A hazai zöldmozgalmak által szorgalmazott országgyűlési biztosi posztot a március 29-i ötpárti tárgyaláson a képviselők még támogatták, bár szocialista oldalról már voltak fenntartások azzal kapcsolatban, hogy párhuzamosan megszüntetnék az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének pozícióját.

Avarkeszi Dezső szocialista képviselő elmondta: közjogi munkacsoportjuk úgy foglalt állást, nem támogatják az általános helyettesi poszt megszüntetését, és azt sem, hogy tovább növeljék az ombudsmanok számát. Egyelőre azt tartják elképzelhetőnek, hogy az általános helyettes hatáskörét a környezetvédelmi kérdések vizsgálatával bővítsék. Nem tudni, lesz-e újabb ötpárti tárgyalás.

Megdöbbentő – kommentálta a történteket Schiffer András, a Védegylet munkatársa. A civil szervezet volt az, amely hét éve kezdeményezte a jövő nemzedéke ombudsman intézményének létrehozását. Tegnap hetven zöldmozgalmi szervezettel közösen a parlamenti frakcióvezetőkhöz írt nyílt levelükben üdvözölték a tárgyalásokon eddig elért eredményeket. Schiffer felidézte, az eredetileg Sólyom László által készített javaslatot most az igazságügyi tárca öntötte formába, s azt a legutóbbi ötpárti tárgyaláson jelen lévő Fodor Gábor (SZDSZ), Nagy Andor (KDNP), Navracsics Tibor (Fidesz), Pettkó András (MDF), Répássy Róbert (Fidesz) és Tóbiás József (MSZP) is támogatta. Szili Katalin házelnök pedig évek óta kiáll a zöldombudsman létrehozása mellett. A Védegylet szerint hiteltelenné válnak a parlamenti pártok konszenzushiányról szóló panaszai, ha így hátrálnak ki a megegyezésből.