Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium javaslatára a Kormány legutóbbi ülésén vita nélkül elfogadta a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendelet módosítását, valamint egyes, a doppingellenes nemzetközi együttműködésben való részvétellel kapcsolatos intézkedéseket.

Az ÖTM Sport Szakállamtitkársága egy olyan komplex cselekvési tervet dolgozott ki a doppingellenes küzdelem hatékonyságának növelésére, amelynek eredményeként pontosították a doppingellenes tevékenységben résztvevő állami és civil szervezetek feladat- és hatásköreit. Ezáltal világosabbá és egyértelműbbé válik a doppingellenes tevékenység folyamata, egyes elemeinek végrehajtása, és az azokért való felelősségi rendszer.

A pekingi olimpia előtti utolsó kvalifikációs évben a tiszta felkészülés kiemelt fontosságú, ezért a doppingellenes küzdelem hatékonyságának növelése az egyetemes magyar sport alapvető érdeke.

A kormányrendelet módosítása – többek között a Magyar Olimpiai Bizottsággal egyetértésben – foglalkozik a doppingellenes tevékenység intézményrendszerének átalakításával is. Nevesítik benne a nemzeti doppingellenes szervezetet, a NADO-t (National Anti-doping Organization), amely a jövőben tervezi és elvégzi az állam által megrendelt és finanszírozott doppingellenőrzéseket.

A sportszövetségek állami támogatásának megállapítása során a jövőben a sportágak doppingérzékenységét és a szövetségek doppingellenes tevékenységét is figyelembe veszik. Amennyiben a szövetségek nem teljesítik doppingellenes feladataikat, állami támogatásuk a Nemzeti Doppingellenes Koordinációs Testület (NDKT) javaslatára felfüggeszthető, illetve visszavonható.

A komplex doppingellenes cselekvési terv keretében, a Sport Szakállamtitkárság előkészítette a doppingellenes nemzetközi együttműködésben való részvétellel kapcsolatos intézkedéseket, így az UNESCO nemzetközi doppingellenes Egyezményéhez való csatlakozást, valamint az Európa Tanács tiltott teljesítményfokozó szerek és módszerek használata elleni Egyezménye Varsói Kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetését.