2006-ban több mint 3800 panasz érkezett az európai ombudsman hivatalához, kifogásolva az uniós intézmények eljárásait. A csütörtökön közzétett éves jelentés szerint akadnak jó példák is, de van még mit javítani az uniós ügyintézésen.

Több mint 3800 panasz érkezett tavaly az európai ombudsmanhoz, P. Nikiforosz Diamanduroszhoz. A feladók uniós állampolgárok, vállalatok és civil szervezetek voltak. „Ez az eredmény közel van az előző két év negatív rekordjához” – mondta Diamandurosz csütörtökön a 2006. évi jelentés ismertetésekor. „Ezt az eredményt mindenképpen figyelembe kell venniük azoknak, akik javítani szeretnék az uniós intézmények és az állampolgárok közötti kapcsolatokat” – mondta az ombudsman.
A 2006. évi jelentés első alkalommal mutat rá az uniós intézmények legjobb gyakorlataira, és olyan példákat is megemlít, amelyek során az intézmények kamatot fizettek, helyreigazítást alkalmaztak, valamint megszüntették a diszkriminációt.
2006-ban összesen 582 esetet vizsgált az ombudsman hivatala. A vizsgálatok negyede a transzparencia hiányát kifogásolta, beleértve az információszolgáltatás megtagadását is. A tisztességtelen eljárás, a fizetési késedelmek és a nem megfelelő eljárás szintén az elégtelen ügyintézés iskolapéldái. A vizsgálatok 66 százalékát a Bizottság ellen indították, a legtöbb panasz Spanyolországból érkezett.