Az uniós alkotmány új szövegéről az év végéig meg kell állapodni, és a dokumentumot 2009-ig ratifikálni kell – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Az Európa-nap alkalmából külföldi diplomaták előtt felszólaló Gyurcsány Ferenc határozottan állást foglalt az európai alkotmány ügyében. Mint mondta, a márciusban kiadott berlini nyilatkozat világosan kijelölte a cselekvés irányait, így az alkotmányos szerződés megkötése nem tűr halasztást. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az elutasító francia, illetve holland népszavazás után nincs remény az alkotmány régi formában történő elfogadtatására. “Magyarország támogatja, hogy még a német elnökség ideje alatt, a júniusi uniós csúcsértekezleten szülessen olyan megállapodás az elvi kérdésekben, amely részletes útmutatást ad a portugál elnökségnek” – mondta Gyurcsány Ferenc.

A kormányfő szerint az alkotmányszerződés szövegében már lezárt kompromisszumokat nem szabad újra kinyitni. Példaként hozta fel a döntéshozatal kérdését, amelyet nem csorbítani, hanem bővíteni kellene más területekre is. “A közösségi kompetenciák újranacionalizálása nem segíti a közös ügyet, az unió globális erejének növelését” – mondta Gyurcsány Ferenc, aki hajlott a további kompromisszumra is az alaptörvény ügyében. “Ha az az ára az együttműködésnek, hogy néhány szimbólumot elhagyunk az alkotmányból, ám legyen, Magyarország azonban ragaszkodik a szerződésben már lefektetett alapelvek továbbviteléhez. Nemzeti önzés helyett európai felelősségvállalásra van szükség” – jelentette ki a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc szólt a közös energiapolitikáról is. Szerinte ötven évvel ezelőtt a szén és az acél, most pedig az olaj és a gáz áll az európai viták középpontjában. A kormányfő kiállt a beszerzési források diverzifikációja mellett, és egyúttal közös energiapolitikát sürgetett. “Amíg az energiaellátásban a nemzeti felelősséget nem tudjuk megosztani közösségi szinten, addig egyedül kell vállalni a felelősséget” – tette hozzá a miniszterelnök.