Az Európai Parlament ezen a héten szavaz a roaming díjak csökkentéséről, míg az Európai Bizottság a számítógépes rendszerek elleni kiber-támadásokkal kapcsolatban tesz közzé javaslatot. Folytatódik a német elnökség és a tagállamok közötti egyeztetés az alkotmányról is, s az új alapszerződés az EP plenáris ülésén is szóba kerül.

Európai Parlament

Az Európai Parlament csütörtökön (2007. május 24.) szavaz a mobiltelefonról külföldről indított és fogadott hívások díjaival, az ún. barangolási- vagy roaming díjakkal kapcsolatban, miután a tagállamok, a Bizottság és az EP megállapodásra jutottak a pontos részletekről.

A kompromisszum szerint a külföldről indított telefonhívásokért az első évben maximum nettó 49 centet, míg a fogadott hívásokért 24 centet kell majd fizetni. A második és harmadik évben a díjak tovább csökkennek majd, 46 és 22, illetve 43 és 19 centre.

Az EP még a múlt héten (2007. május 9.) szavazott volna a külföldről indított vagy fogadott mobiltelefonálási díjak csökkentésének tervezetéről, ám az EU-tagállamok és a képviselők nem tudtak megegyezni a részletekről.

Ha a megállapodásra a tagállamok és az Európai Parlament is rábólint, az előfizetőknek három hónapjuk lesz arra, hogy átváltsanak az új tarifákra. Három hónap elteltével azonban a tarifák automatikusan az új díjakra állnak majd át.

Hétfőn (2007. május 21.), a napirend előtt felszólalásokat követően az egészségügyi szolgáltatások jövőjéről, az organikus termékekről, a LIFE+ programról, a felszíni vizek és a biodiverzitás védelméről, a nőkkel és gyerekekkel szembeni erőszak elleni Daphne III programról, valamint a strukturális politikáról lesz szó.

Kedd délután (2007. május 22.) Romano Prodi olasz miniszterelnök, szerda délelőtt Jan Balkenende tart beszédet Európa jövőjéről. Az alkotmányügyi bizottság az alkotmányozási folyamat útitervéről szavaz, míg José Manuel Barroso bizottsági elnök az elnökök konferenciájával tárgyal Európa jövőjéről.

Kedd este (2007. május 22.) kerül napirendre a közös kül- és biztonságpolitikával foglalkozó jelentés, az alkoholtermékek jövedéki adóinak közelítéséről szóló jogszabály, valamint a transzeurópai hálózatok társfinanszírozását tárgyaló rendelet.

Szerda reggel (2007. május 23.) a tisztességes munkához jutásról szóló jelentést vitatják meg a képviselők. Este a szervezett bűnözés elleni harc, aztán a közös agrárpolitika piaci szabályozásának egyszerűsítése lesz a téma. Szerdán várhatóan éjszakába nyúlóan vitatja meg az EP a kukoricaintervenció megszüntetésének tervét elutasító, Glattfelder Béla által jegyzett jelentést (szavazás csütörtök délben).

A képviselők vitáznak az oroszországi emberi-jogi helyzetről is, Gari Kaszparov, akit az orosz rendőrség nem engedett a szamarai csúcs helyszínére kedden és szerdán találkozik az EP képviselőkkel és Hans-Gert Pöttering EP elnökkel.

Európai Bizottság

Franco Frattini bel- és igazságügyekért felelős biztos a számítógépes rendszerek elleni kiber-támadásokkal kapcsolatban tesz közzé javaslatot. A téma akkor került reflektorfénybe, amikor az EU-orosz csúcs előtt számos észt kormányzati oldalt, köztük a védelmi, és a külügyminisztérium honlapját, s vezető napilapok és bankok oldalait „kiber-támadás” ért. A támadások a tallinni orosz emlékmű elmozdítása után kezdődtek, és észt források szerint nagy részük beazonosíthatóan Oroszországban működtetett szerverekről indult, ezért az észt miniszterelnök az orosz kormányt tette felelőssé a támadások miatt.

Markosz Kiprianou egészségért felelős biztos Strasbourgban egy fiataloknak szóló nyilatkozat közzétételével folytatja a Bizottság 2005-ben elindított dohányzás-ellenes kampányát.

Tanács

Hétfőn és kedden ül össze a Versenyképességi Tanács, ahol a miniszterek megpróbálnak politikai megállapodást kötni a fogyasztási hitelekkel kapcsolatos irányelvről, amely megnyitná, és teljesen harmonizálná a fogyasztói kölcsönök 800 milliárd eurós piacát Európában. Szakértők szerint ez a terület jelenleg erősen fregmentált, mert a nemzeti szabályozások nagyban különböznek egymástól, s ezzel megakadályozzák a választék és az árak nagyobb versenyét. Az új szabályok lehetővé tennék, hogy az európai polgárok ott vegyenek fel hitelt, ahol a legjobb feltételeket nyújtják számukra.

Csütörtökön választásokat tartanak Írországban, ahol a szavazók arról dönthetnek, hogy hivatalában maradhat-e a 10 éve az országot kormányzó, jobb-közép Bertie Ahern.