Az első fokon eljárt Veszprém Megyei Bíróság megállapítása szerint a vádlott (36 éves veszprém-gyulafirátóti férfi) 2001-ben ismerkedett meg a sértettel, majd élettársi kapcsolatot létesítettek.

Néhány hónap elteltével a vádlott egyre gyakrabban fogyasztott szeszes italt, emiatt kapcsolatuk megromlott és a sértett el is költözött a vádlottól. Miután a férfi ígéretet tett arra, hogy megváltozik a nő visszaköltözött gyermekével, azonban a helyzet nem változott, emiatt sokszor tettlegességig fajuló veszekedések alakultak ki a vádlott és az ugyancsak ittas sértett között. A felek veszekedései a sértett gyermeke előtt zajlottak, akit egyébként a vádlott minden ok nélkül rendszeresen trágár módon szidalmazott.

2003. februárjában ismét veszekedés alakult ki az élettársak között, amely során a vádlott több pofont adott a nőnek és fojtogatni kezdte őt. A kiabálásra a sértett gyermeke (ekkor 11 éves) bement a szobába és a további fojtogatást megakadályozandó egy vázával megütötte a vádlottat, aki erre felhagyott a nő bántalmazásával és a vázával a gyermeket akarta megdobni, aki azonban elhajolt a váza elől. Ezt követően a sértett és gyermeke elköltözött a vádlottól, azonban 2003. augusztusában – mivel a vádlott édesanyja megbetegedett – a vádlott kérésére ismét visszaköltöztek hozzá.

2004. január 8-án ismét mindketten ittasak voltak, veszekedés alakult ki közöttük és a férfi megint fojtogatni kezdte a nőt, aminek ismételten a nő gyermeke vetett véget először azzal, hogy egy vizespoharat lendített a vádlott felé, majd egy esernyővel próbálta a további bántalmazást megakadályozni. Végül a sértett egy villával megszúrta a férfi combját, aki ekkor elengedte őt. Ezt követően a sértettek értesítették a rendőrséget.

A Veszprém Megyei Bíróság a vádlottat bűnösnek találta 2 rendbeli emberülés bűntettének kísérletében és 1 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, ezért őt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre és 2 évi közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság elrendelte továbbá a vádlott alkoholista kényszergyógyítását. Az ítélet ellen az ügyész a kiszabott büntetés súlyosítása végett, míg a vádlott és védője részben felmentés, részben eltérő minősítés és a büntetés enyhítése végett jelentett be fellebbezést.

A Győri Ítélőtábla Dr. Krémer László vezette büntető tanácsa a vádlott cselekményét életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének minősítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet jogerős.