Az Európai Bizottság szerint 2006-ban az európai tengerparti fürdőhelyek 96 százaléka, míg a tavi és folyóparti fürdőhelyek 89 százaléka megfelelt az uniós higiéniai követelményeknek. A Balaton nagy része az EU szigorúbb előírásait is teljesíti.

A tagállamoknak minden évben jelentést kell benyújtaniuk a területükön található tengerparti és édesvízi fürdőhelyeik vízminőségéről. A fürdőhelyek olyan területek, ahol a fürdés kifejezetten megengedett, vagy ahol a fürdés nem tilos és hagyományosan nagyszámú fürdőző él ezzel a lehetőséggel. 2006-ban összesen 21 094 fürdőhelyet (14 345 tengerparti és 6749 édesvízi) vizsgáltak meg, ami tavalyhoz képest kis növekedést jelent.

Az édesvizek továbbra is lemaradásban vannak

A tengerparti fürdőhelyek esetében a kötelező követelményeket teljesítő területek aránya változatlanul 96,1 százalékos, míg az irányelv által támasztott szigorúbb, de nem kötelező, követelményeknek már csak 88,4 százalék felelt meg.

Az édesvizekre vonatkozó eredmények a 2005-ös romló értékekhez képest valamelyest javultak. A kötelezően teljesítendő követelményeknek a 2005-ös 85,7%-hoz képest 2006-ban a fürdőhelyek 88,6%-a felelt meg, míg a szigorúbb követelményeket 63,8 százalékuk teljesítette.

2006-ban a tagállamok 88 tengerparti és 166 édesvízi fürdőhelyet töröltek az irányelv hatálya alá tartozó fürdőhelyek országos jegyzékéből – ebből 21-et Magyarország. A Bizottság szerint aggodalomra ad okot, hogy a fürdőhelyeket időnként a környezetszennyezés elkendőzése céljából törlik a jegyzékből, és a megfelelési eredményeket mesterségesen feljavítják anélkül, hogy a problémák megoldására törekednének. A Bizottság 11 tagállam ellen indított jogsértési eljárást fürdőhelyek törlése miatt.

Az EU-15-ök továbbra is nagyobb arányban felelnek meg a követelményeknek a 2004-ben csatlakozott tagállamoknál. 2006-ban azonban a régi tagállamok megfelelési aránya kissé csökkent, míg az EU10-eké mintegy 25 százalékponttal emelkedett. EU-csatlakozásuk után két évvel az új tagállamokban a tengerparti fürdőhelyek 94,9%-a, az édesvízi fürdőhelyeknek pedig 81,2%-a teljesíti a kötelező értékeket, míg ugyanezek az arányok a régi tagállamok esetében 96,2%-on és 90,0%-on állnak.

2006-ban a magyarországi fürdőhelyek 82.6 százaléka felelt meg az EU-előírásoknak, míg 57.7 százalékuk a szigorúbb határértékeket is teljesíti – ide tartozik a Balaton nagy jelentős része is. A jelentés szerint előrelépés történt abban is, hogy sikerült jelentősen csökkenteni a rossz mintavételek számát.