A Bizottság ma bemutatta a tagállamok által a munkavállalók kiküldetésének felülvizsgálata keretében alkalmazott nemzeti intézkedésekről és az igazgatási együttműködés helyzetéről szóló értékelését.

Ennek célja a belső piacon belüli szabad szolgáltatásnyújtás útjában álló szükségtelen akadályok felszámolása a kiküldött munkavállalók védelmének megfelelő biztosítása mellett. E kiegyensúlyozott megközelítést a bevált gyakorlatok átadásának megkönnyítése érdekében többek között egy kormányzati szakértőkből álló magas szintű bizottság létrehozásával kell támogatni, a szociális partnerek bevonásával. A Bizottság javasolja továbbá az igazgatási együttműködés szorosabbra fűzését a belső piaci információs rendszer (IMI) használatának segítségével. Ezenfelül a Bizottság a közösségi joggal való összhang biztosítása érdekében szükség esetén jogsértési eljárást indít.

A munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv célja, hogy a szolgáltatók és a munkavállalók számára egyaránt előnyös legyen. Vladimír ©pidla, foglalkoztatásért, szociális ügyekért és esélyegyenlőségért felelős európai biztos ezzel kapcsolatban ma a következőket mondta: „A mobilitás létfontosságú az EU-n belüli munkaerőhiány orvoslásához. A belső piacon szükségtelen korlátozások nem akadályozhatják a vállalkozásokat a kiküldött munkavállalók révén történő szolgáltatásnyújtásban.

Ugyanakkor a befogadó országoknak arányos ellenőrzési intézkedéseket kell tudniuk alkalmazni az illegális foglalkoztatás elleni küzdelem és a munkavállalók védelme érdekében.” Hozzátette: „Reménykeltő, hogy történt némi előrelépés a munkavállalók kiküldetéséről szóló információk – honlapokon, kapcsolattartókon, illetve tájékoztató kiadványokon keresztül történő – terjesztését illetően.

Kétséges azonban, hogy a bizonyos tagállamok által alkalmazott valamennyi ellenőrző intézkedés ténylegesen a kiküldött munkavállalók védelmének ügyét szolgálja-e.”
A dokumentum a 2006. évi (IP/06/423) közleményhez kapcsolódik, amely a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv alkalmazásához nyújtott útmutatást, tekintettel a vonatkozó bírósági határozatokra. Valamennyi tagállam helyzetének alapos vizsgálata, továbbá a tagállamok és a szociális partnerek, valamint az Európai Parlament véleményének figyelembe vétele után a közlemény kiemeli, hogy haladéktalan lépésekre van szükség az igazgatási együttműködés javítása érdekében, és felkéri a tagállamokat bizonyos ellenőrző intézkedések felülvizsgálatára.

Mivel az EU-n belüli kiküldött munkavállalók becsült száma mintegy 1 millió fő, a közlemény hangsúlyozza az irányelv helyes alkalmazásának gazdasági jelentőségét. A Bizottság szerint elengedhetetlen, hogy a nemzeti hatóságok szükség esetén ellenőrizzék – elsősorban felügyeleti és ellenőrzési intézkedésekkel –, hogy a szolgáltatók megfelelnek-e a nemzeti szabályozásnak; ugyanakkor nem kérdőjelezi meg a különböző szociális modelleket, vagy a tagállamok kollektív tárgyalási rendszereinek szervezési módját. Azonban néhány jel arra mutat, hogy egyes intézkedések túlzóak, mivel túlmutatnak a kiküldött munkavállalók védelmén, és indokolatlan akadályt jelentenek a szolgáltatások szabad áramlásának útjában, amely a Szerződés értelmében alapvető jog. Az Európai Bíróság úgy rendelkezett, hogy bármely ellenőrző intézkedésnek arányosnak kell lennie a kitűzött céllal.

Jelenleg számos tagállam kizárólag saját nemzeti intézkedéseire és eszközeire támaszkodik. Ez valószínűleg összefügg az igazgatási együttműködés hiányával, a továbbra is elégtelen információáramlással és a határokon átnyúló végrehajtás nehézségeivel, vagy akár a következménye is lehet mindezeknek.

Mint a 2006-os közlemény hangsúlyozza, a származási országok nemzeti hatóságainak együtt kell működniük a befogadó tagállamok hatóságaival, és rendelkezésükre kell bocsátaniuk a kért információkat, hogy el tudják látni ellenőrzési feladataikat, és felléphessenek a törvénytelen gyakorlatok ellen. Az összekötő hivataloknak és az ellenőrző hatóságoknak kellő felszereltséggel és forrással kell rendelkezniük, hogy bármilyen igényre gyors és helyes választ tudjanak adni.

Jó példa az információ elérhetővé tételére Belgium, ahol a munkavállalók kiküldetéséről szóló honlap sokat fejlődött, és egyértelmű tájékoztatást nyújt a kiküldött munkavállalók által teljesítendő feltételekről és követelményekről. Meg kell említeni Spanyolország példáját is, ahol a hatóságok egyetlen összekötő, illetve ellenőrző hivatalt hoztak létre, ahová az információ és együttműködés iránti kérelmeket címezni lehet tekintet nélkül a szolgáltatásnyújtás helyére.

A közlemény felkéri a tagállamokat az egymással és a Bizottsággal való együttműködés megerősítésére. Hangsúlyozza továbbá a szociális partnerek szerepének jelentőségét. Az előrelépés érdekében a következő javaslatokat vázolja fel, amelyek segíthetik a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv alkalmazásának további javítását:

  • a belső piaci információs rendszer használatának előmozdítása, amely lehetővé teszi a biztonságos és gyors adatcserét, miáltal a tagállamok a nyelvi, igazgatási és szerkezeti korlátok ellenére is együttműködhetnek;
  • magas szintű szakértői csoport felállítása a bevált gyakorlat átadásának támogatására és a szociális partnerek folyamatos bevonására;
  • a közösségi joggal való teljes körű összhang és szükség esetén jogsértési eljárások indítása az EU az Európai Bíróság értelmezése szerinti alapvető szabadságai ellen vétő tagállamok ellen;
  • a tagállamok átültetési intézkedéseinek és azok alkalmazásának ellenőrzése a munkavállalók kiküldetéséhez kapcsolódó valamennyi ügyben;
  • a szociális partnerek és a tagállamok bevonása a határokon átnyúló végrehajtás (büntetések, szankciók stb.) kihívásainak és az EU e kihívások megválaszolásában betöltött szerepének alapos vizsgálatába.