Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke, Nagy Zoltánnak, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökének javaslatára Szántó Tibort a GVH Versenytanácsának tagjává nevezte ki. Az új Versenytanács-tag megbízása hat évre szól.

Szántó Tibor 1997-ben szerzett diplomát az ELTE Állam és Jogtudományi karán. Ezt követően 2003 júniusáig a Gazdasági Versenyhivatalnál dolgozott előbb a Szolgáltatási Iroda vizsgálójaként, majd az Infokommunikációs Iroda vezetőjeként.

Innen került az Európai Bizottság Információs Társadalom Főigazgatóságára, ahol bizottsági tisztviselőként 2004 végéig tevékenykedett. Hazatérve a Réczicza White&Case LLP Ügyvédi Irodánál dolgozott a versenyjogi csoport vezetőjeként.