A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2007. július 5-én a fogyasztók megtévesztése, mint versenyjogsértés megállapítása mellett 1.000.000 Ft bírságot szabott ki az OTP Bankra, mert a Lakossági Elektronikus Számlacsomagról 2006-ban készített – az akkori feltételeket tartalmazó – szórólap a szolgáltatás kondícióinak 2007. január 1-jei változása után is elérhető maradt a bank fiókhálózatában.

Az OTP Bank Nyrt. álláspontja szerint megalapozatlan a fogyasztók megtévesztésének megállapítása. Egy szórólap a figyelemfelhívás eszköze és nem a teljes körű és részletes ügyfél-tájékoztatást szolgálja, egyben a szerződés létrehozását megalapozó fogyasztói döntés sem a reklám alapján születik; az OTP Bank hirdetményeiben tette közzé a ténylegesen alkalmazott kondíciókat.

Az OTP Bank véleményének alapja az a tapasztalat, hogy az ügyfelek a tudatos fogyasztói magatartás szerint, alapos tájékozódás után, egyebek mellett a hitelintézeti törvénynek megfelelő és közzétett kondíciós jegyzék alapján hozzák meg végleges döntésüket egy adott szolgáltatás igénybevételéről.

A határozat nem jogerős, ellene a kézbesítéstől számított 30 napon belül bírósági felülvizsgálati kérelem terjeszthető elő, és ezzel a jogorvoslati lehetőséggel az OTP Bank élni kíván.